Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
Történeti vázlat
18 TÖRTÉNETI VÁZLAT 2. kép. „Beszéljenek szlovákul! Magyarul nem szolgálunk ki!” (1948) HOVORTE PO SLOVENSKY ! Maďarsky neobsluhujeme ! Csehszlovákia 1948. május 9-én elfogadott, szovjet mintára készült új alkotmánya a nemzetiségijogokkal nem foglalkozott, s a kisebbségek létezéséről még csak említést sem tett. Hasonló szellemiségű volt az április 21-én kelt új iskolatörvény is, amely magyar iskolák létesítésének lehetőségével nem számolt. A május végén megtartott parlamenti választásokon a németek és a magyarok - a reszlovakizáltak kivételével - továbbra sem vehettek részt, s ugyanebben a nacionalista légkörben került sor 1948. június 11-én a magyar és német eredetű, illetve hangzású helységnevek elszlovákosítására, amely során 710 - többségében magyarlakta - település nevét cserélték fel mesterséges szlovák névvel, megszüntetve egyúttal a kisebbségek által lakott települések kétnyelvű megnevezését. Az első kérdés, amelyben a csehszlovák államhatalom 1948 tavaszán már némi „engedményekre” is hajlott, az a Csehországba deportált magyarok kérdése volt. Mivel közeledett másfél éves munkakötelezettségük lejárta, hazatelepülésüket azonban továbbra sem tartották kívánatosnak, a csehszlovák állampolgárság ideiglenes megadásának fejében végleges csehországi letelepedésre igyekeztek rábírni őket. Az erőteljes propaganda ellenére mindössze 2209 személy kérte állampolgársága visszaadását, s közülük is csupán 1531-en jelezték letelepedési szándékukat, ami július 21-én a deportáltak munkakötelezettségének meghosszabbítását lehetővé tévő törvény meghozatalára késztette a Nemzetgyűlést. A csehszlovák párt- és állami vezetésnek 1948 nyarán azonban már be kellett látnia, hogy a magyar kisebbséggel szembeni politikáján változtatnia kell. Egyrészt világossá vált, hogy a lakosságcsere nem hajtható végre az általa elképzelt mértékben, s mindenképpen számolnia kell a magyar lakosság egy részének helyben maradásával, amelynek helyzetét idővel rendeznie kell. Másrészt ekkor már a - magyarság kitelepítését korábban támogató - szovjet vezetés is arra törekedett, hogy a szovjet hatalmi tömbön belül kiküszöböljön minden olyan destabilizációs tényezőt, amely negatívan befolyásolhatná az érdekszférájába tartozó országok egymáshoz fűződő viszonyát. Végezetül pedig 1948 folyamán a magyar kommunista párt- és állami vezetés is egyre határozottabb nyomást gyakorolt Prágára, s többször tudtára adta a csehszlovák félnek, hogy a két ország közötti baráti viszony megteremtésének elsőrendű feltétele a magyar kisebbség helyzetének pozitív értelmű rendezése. A magyar pártvezetéssel történt egyeztetésekkel párhuzamosan előbb 1948 nyarán a prágai, majd szeptember végén a pozsonyi pártvezetés és a csehszlovák kormány is határozott a magyarság helyzetének rendezéséről. Kilátásba helyezték a magyarok állampolgárságának visszaadását, mezőgazdasági vagyonuk elkobzásának felfüggesztését, a deportáltak hazatérésének engedélyezését, magyar sajtótermék megjelentetését, a magyar nyelvű oktatás újraindítását, s egy magyar kulturális szervezet létrehozását. Ugyanakkor megengedhetetlennek tartották bár
