Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)

A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)

166 A KOMMUNISTA HATALOMÁTVÉTELTŐL A MAGYAR FORRADALOMIG... A kultúregyesület létrehozásáról a pártvezetés már 1948 nyarán határozott, annak konkrét előkészületei azonban csak az év végén kezdődtek meg, miután az SZLKP KB Elnöksége de­cember 9-én megbízta a Magyar Bizottságot a kultúregyesület megszervezésével. A bizottság december 20-án terjesztette a szlovák pártvezetés elé „a csehszlovákiai magyar dolgozók keret­szervezeteinek” létrehozására vonatkozó javaslatát, majd 1949. január 7-i ülésén foglalkozott a kultúregyesület megalakításával kapcsolatos feladatokkal, megtárgyalva többek között annak alapszabály-tervezetét is.425 A Magyar Bizottság 1949. január 7-i ülésén történtekről Vándor József január 13-i feljegy­zésében tájékoztatta Budapestet. Vándor konzul az ülésen ismertetett alapszabály-tervezet426 leglényegesebb elemének azt tartotta, hogy „a kultúregyesület munkájába az ún. reszlovakizál­­takat nem vonhatja be”.427 Mivel ez a kitétel a magyar lakosság nagy részét megfosztotta volna a Csemadok-tagság lehetőségétől, a bizottság magyar és szlovák tagjai között heves vita bonta­kozott ki a reszlovakizáltak Csemadok-tagságának kérdéséről. A feljegyzés ezen kívül beszá­molt arról is, hogy a bizottság Kugler Jánost bízta meg az alakuló közgyűlés megszervezésével, azzal a kikötéssel, hogy küldötteit csak a járási párttitkárok által engedélyezett nem reszlovaki­záltak közül választhatja ki. Ugyanakkor a bizottság szlovák tagjai a magyar tagok által java­solt előkészítő bizottság névjegyzékéből törölték több magyar kommunista (többek között Balogh-Dénes Árpád) nevét. Vándor konzul szerint a Magyar Bizottság magyar tagjai között mindezek következtében az az egyöntetű meggyőződés alakult ki, hogy „a szándék egy olyan demonstratív gyűlés rendezésére irányul, mellyel - különösen [az] MDP felé - igazolni akarják jószándékukat a szlovákiai magyar dolgozók egyenjogúsítására vonatkozólag és egy mutatós külső mögött elleplezni azt, hogy még majdnem semmi sem történt a szlovákiai magyar dolgo­zók tényleges egyenjogúsítása érdekében”.428 Hasonló következtetésekre jutott az alapszabály-tervezet szövegének ismeretében a magyar Külügyminisztérium is. Egy külügyminisztériumi feljegyzés a főkonzulátus által január 28-án felterjesztett tervezet egyes kitételeiből (a reszlovakizáltak Csemadok-tagságának tiltása, a szlovák nyelv kötelező használata a hatóságokkal való érintkezésben, a Matica slovenská helyi szervezeteivel való együttműködés kötelezővé tétele, a Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal vétójoga stb.) azt a megállapítást vonta le, hogy a tervezet „csehszlovák részről a szlovákiai magyarok jogos igényére olyan engedményt tesz, amely kifelé igen tetszetős, befelé viszont nem sokat jelent, egy keretet biztosít, amit élettel megtölteni nagyon nehéz lesz”, s elveszik egy „életképes magyar tömegszervezet” létesítésének a lehetősége.429 425 A Magyar Bizottságnak a Csemadok létrehozásában vállalt szerepére bővebben 1. a kötet 6.2. alfejezetét. 426 A feljegyzés úgy tudja, hogy az alapszabály tervezetét Dániel Okáli ismertette. A Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal által kidolgozott tervezet ismertetője valójában Ondrej Pavlik tájékoztatásügyi megbízott volt. 427 Az alapszabály tervezetének pontos szövege még nem állt Vándor konzul rendelkezésére A magyar Külügyminisztériumba Csordás István alkonzul által január 28-án felterjesztett tervezet 5. §-a az egyesület tagsá­gának kérdéséről többek között a következőket mondta ki: „Az egyesület rendes tagja lehet az, aki erkölcsileg és politikailag kifogástalan csehszlovák állampolgár, betöltötte 18. életévét, nem reszlovakizált és az egyesület ala­pítása napján is magyar nemzetiségűnek vallotta magát...” (MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 337/1949pol. Szlovákiai magyar kultúregyesület alapszabály-tervezete.) 428 MNL OL, PF-TÜK, 40. d„ 91/1949-50. Feljegyzés. 429 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 337/1949pol. Szlovákiai magyar kultúregyesület alapszabály-terve­zete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom