Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)
7. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság... 163 indított akcióból is végül csupán egyetlen mozzanat valósult meg: a Somorjai járásból kijelölt családok bevagonírozása és útnak indítása Csehország felé.408 A transzportot azonban a cseh hatóságok nem voltak hajlandók átvenni, ezért azt a Nyitranovák melletti üresen álló intemálótáborba irányították. Ott néhányan elszegődtek a közeli erdőgazdaságokba és állami birtokokra, mások a morva határ mentére kerültek. A deportáltak következő szerelvényének október 13-án Galántáról kellett volna útnak indulnia. A vagonok elő voltak készítve, megjelent a katonaság és a csendőrség is, a rakodás megkezdését azonban hirtelen leállították. Ezt követően Galántára érkezett Viliam Široký miniszterelnök-helyettes is, aki kifogásolta az egész akció megindítását, azt meggondolatlannak nevezte, s kijelentette, hogy azért „valakinek felelnie kell”.409 A Dél-akció keretében zajló kitelepítés leállítását még október 12-én Prágában rendelték el, egyelőre ideiglenes jelleggel.410 Az akció várható kedvezőtlen nemzetközi visszhangjától tartó prágai pártvezetés lépését döntő mértékben befolyásolta a magyar kommunista vezetés fellépése, amely ezekben a napokban diplomáciai úton és pártvonalon is tudtára adta a csehszlovák félnek az újabb kitelepítéssel szembeni aggályait.411 Szkladán Ágoston prágai követ 1949. október 12-én Rudolf Slánskýnál, a CSKP főtitkáránál és Viliam Široký miniszterelnök-helyettesnél, Vándor József pozsonyi konzul pedig október 13-án Štefan Bašťovanský szlovák pártfötitkámál tiltakozott az osztályszempontúnak feltüntetett akció egyoldalú magyarellenessége ellen. Mindketten hangsúlyozták, hogy az ellenkezik a marxi-lenini nemzetiségi politika elveivel, s a nemzetközi reakció ügyét szolgálja. Cáfolták egyúttal azt a szlovák fél által teijesztett híresztelést is, hogy az akciót a magyar kormány és az MDP tudtával és előzetes jóváhagyásával hajtják végre, valamint hogy azt Gustáv Husáknál tett hivatalos látogatása során maga Szkladán követ is helyeselte volna.412 Vándor konzul a Dél-akcióval kapcsolatos magyar álláspontról október 6-án és 13-án N. G. Novikov pozsonyi szovjet főkonzuli is tájékoztatta, aki előtt szintén cáfolta, hogy azt a magyar fél hozzájárulásával indították volna el.413 Vándor előtt Novikov nem is titkolta, hogy a kitelepítési tervről tudomása van, s azt is közölte a magyar konzullal, hogy őt is úgy tájékoztatták, miszerint annak végrehajtására Szkladán követ hozzájárulásával kerül sor.414 408 Az érintett családok számát különböző szlovák források 26-ban, illetve 32-ben adják meg, a pozsonyi magyar főkonzulátus iratai 60 családot említenek, (vö. Vadkerty Katalin: A deportálások... i. m. 88. p.; MNL OL, KÜMTŰK, Csehszlovákia, 53. d., 909/1949. A reakció elleni küzdelem újabb megnyilatkozásai Csehszlovákiában; MNLOL, PF-TÜK, 2. d., 31/1950. A pozsonyi fökonzulátus összefoglaló jelentése az 1949. évről 11., 8., 81. p.) 409 MNL OL, PF-TÜK, 1. d., sz. n./1949. Újabb deportálások Csehországba. 410 Šutaj, Štefan: A Dél-akció... i. m. 109. p. 411 Szkladán prágai követ mindezt 1949. októberi összefoglaló jelentésében úgy értékelte, hogy „az akcióval kapcsolatos aggodalmak magyar részről történt hangoztatása, az akció marxista-leninista megbírálása minden valószínűség szerint komoly szerepet játszott abban, hogy az akciót végülis leállították, illetve nem hajtották végre”. (MNL OL, PN-TÜK, 37. d., 613/biz.-1949-2. Október havi politikai összefoglaló) 412 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 764/1949. Bemutatkozó látogatás Slánský főtitkárnál; uo., 52. d., 11112/1949. Beszélgetés Široký miniszterelnök-helyettessel; uo., 53. d., 790/1949. A megbízhatatlanok eltávolítása a magyar vidékről. 413 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 790/1949. A megbízhatatlanok eltávolítása a magyar vidékről; Novikov az első találkozót megörökítő naplójában október 5-re tette annak időpontját (BonoKHuma, T. B. [otb. pea.]: CoeemcKuü (paumop e BocmoHHoü Eepone 1944-1953. T. 2. 1949-1953. /JoKyMeumu. MocKsa, PoccnaH, 2002, 179-180. p.) 414 Novikov értesülései Gustáv Husáktól származtak, aki október 4-én tájékoztatta őt a magyar követ állítólagos hozzájárulásáról. (BojiOKHTjöta, T. B. [otb. pea.]: CoeemcKuü tpaxmop... T. 2. 1949-1953... i. m., 177-178. p.; vö. Nosková, Flelena: Ztráta tolerance... i. m. 108-109. p.)