Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)
7. A prágai és pozsonyi magyar külképviselet és a csehszlovákiai magyarság... 161 A konzul véleménye szerint feltehetően a Magyar Bizottság javaslatainak következménye volt az a határozat is, amelyet az SZLKP KB Elnöksége 1949. június 3-án fogadott el a hazatért deportáltak elhelyezésének elősegítésére.400 A pártvezetés azokban a járásokban, ahol a hazatérő magyarok elhelyezését és munkába állítását nem sikerült megoldani, többek között a Magyar Bizottság két tagjának részvételével bizottságok létrehozását rendelte el azzal a céllal, hogy a helyszínen tegyenek javaslatot a vitás esetek rendezésére. Az elfogadott határozat szerint az el nem helyezett családokat meg kell nyerni az állami gazdaságok és ipari létesítmények számára, meg kell vizsgálni új lakások építésének lehetőségét, s azt is, hogy az áttelepültek és a kolonisták nem rendelkeznek-e túl nagy lakással vagy több házzal.401 Az elfogadott határozat ugyanakkor - bár arra a konzul akkor még nem figyelt fel - tartalmazta egy új koncepció elemeit is, mégpedig a hazatértek elhelyezésének és a módosabb magyar parasztsággal való leszámolás összekapcsolását. Egyik pontja ugyanis kimondta, hogy a hazatértek elhelyezését az adott vagy valamely közeli településen élő gazdagok, különösen pedig a „politikailag kompromittált” személyek rovására kell megoldani, „akik vagyonát már elkobozták vagy még elkobozhatják”. A határozat ugyan nemzetiséget nem említett, mivel azonban magyarlakta településekről volt szó, nem kérdéses, kiket értettek az adott vagy közeli településeken élők alatt. A határozatba ekkor még nem került be, de annak vitája során Dániel Okáli már felvetette az állampolgársággal még nem rendelkező magyarok Csehországba telepítésének lehetőségét is.402 A Csehországból hazatért magyar deportáltak elhelyezése idővel paradox módon újabb magyarellenes intézkedéssé fajult, s újabb deportálási akciót eredményezett. A szlovák pártvezetés a kérdést egy másik telepítési akcióval, az osztályszempontból és politikailag megbízhatatlannak minősített magyarok Csehországba telepítésével, illetve a hazatért deportáltaknak az ő birtokukban és házukban való elhelyezésével igyekezett megoldani. A Dél-akció megnevezést kapott tervet pártvonalon az SZLKP KB Elnökségének 1949. szeptember 7-i, állami vonalon a Megbízottak Testületé szeptember 12-i határozata konkretizálta. Az akció levezénylésével Dániel Okálit bízták meg, az egyes járásokban pedig különbizottságokat alakítottak egyrészt annak megállapítására, hogy ki lakhat a volt deportált házában: a hazatért volt tulajdonos vagy a vagyonába betelepült szlovák telepes. A bizottságok másik feladata a politikailag megbízhatatlan s biztonsági okokból Csehországba telepítendő személyek, illetve családok jegyzékének az összeállítása volt, akik házában és vagyonában a deportáltakat vagy a deportáltak vagyonába betelepült szlovákokat kívánták elhelyezni.403 A névjegyzékekre elsősorban az állampolgárságukat vissza nem kapott, a magyarországi áttelepítésre „háborús bűnösként” kijelölt, de át nem telepített, valamint a népbíróságok által elítélt, de áttelepítésre nem kijelölt módosabb személyeket kellett volna felvenni. Akitelepítésre kijelölt családok száma folyamatosan változott. Mivel kiválasztásuk során nem tartották be a megfogalmazott szempontokat, s számos visszaélés is történt, a listákat többször felülvizsgál400 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 53. d., 200/1949. A KSS Központi Bizottságának határozata a deportálásból visszatértek elhelyezésére. 401 SNA, ÚV KSS, 791. d., Zápis zo zasadnutia predsedníctva ÚV KSS, ktoré sa konalo dňa 3. júna 1949; a határozatot közzétette Popély Arpád (szerk.): Iratok... i. m. I. 190-191. p. 402 SNA, ÚV KSS, 791. d., Protokol zo zasadnutia predsedníctva ÚV KSS, ktoré sa konalo v Bratislave dňa 3. júna 1949. 403 SNA, ÚV KSS, 792 d., Uznesenie Predsedníctva KSS zo dňa 7. IX. 1949 o riešení niektorých otázok na južnom pohraničí; SNA, ÚP ZP, 46. d. , Uznesenia z 57. zasadnutia X. Zboru povereníkov, konaného dňa 12. septembra 1949; a két határozatot közzétette Šutaj, Štefan: „Akcia Juh"... i. m. 66-74. p., Popély Árpád (szerk.): Iratok... i. m. I. 193-201. p.