Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
3. Aktivista színezetű kísérletek a húszas évek második felében
Pártalapítási kísérletek a húszas és a harmincas évek fordulóján 83 tényszocialista szakszervezet elnöke, Kaiser Gyula iránt volt, akit Szüllőék, Szent-Iványék, sőt állítólag Hlinka is magához igyekezett csábítani349 - eredménytelenül. 1926 tavaszán aztán ismét felröppent a hír, hogy Lelleyék újra megszervezik pártjukat, amelynek az irányvonala határozottan aktivista lesz, csak azt nem tudni, hogy baloldali vagy jobboldali programmal. Bár annak fényében, hogy a források szerint agitációjuk elsősorban a magyar nyelvű papság körében volt erős, akiket a kongrua ígéretével akartak magukhoz csábítani,350 a baloldali orientáció terve nem tűnik valószínűnek. A várt „comeback” azonban elmaradt, s Lelley személye mintegy két évre feledésbe merült. Legalábbis a szélesebb közvélemény számára, hiszen a háttérben azért folyamatosan forgott a neve. Ha másutt nem, azokon a bírósági pereken (egy belügyi forrás szerint ilyenből összesen 13 volt),351 amelyeket többnyire az őt a magyarság ügyének elárulásával vádoló ellenzéki személyiségek, újságírók (pl. Dzurányi László) ellen indított, s amelyeket kivétel nélkül meg is nyert. Ha nem lépett is a nyilvánosság elé, Lelley mégis erős politikai aktivitást mutatott és a háttérben saját visszatérésén dolgozott. Mivel azonban a sérelmi ellenzéki térfélen már nem volt hely számára, ez csak az aktivista oldalon történhetett meg. Nem csoda, hogy már a Mohácsyféle Kisgazdapárt fellépése kapcsán is többször szóba került a neve, és feltehetően nem is véletlenül, hiszen Mohácsyék bizonyíthatóan felvették vele a kapcsolatot, sőt őt szánták a párt elnökének is. Lelley azonban jó érzékkel kivárt, s miután látta, hogy az új párt nem bizonyult életképesnek, gyorsan hátralépett egyet. A közelgő harmadik, 1929 őszére tervezett parlamenti választások mégis arra késztették, hogy ha komolyan gondolja politikai visszatérését, akkor nem várhat tovább. Ennek jegyében jelentette meg A Nap c. bulvárlap 1929. február 3-i számában A kátyúba került szlovenszkói magyar politikának múltja, jelene és a jövendőbeli útja c. terjedelmes írását,352 amely az eddigi sérelmi politika kritikája mellett nyíltan az aktivizmust jelölte meg követendő politikai irányként. Lelley az írás első részében a szlovenszkói magyar politika egy évtizedes útját vázolta fel, úgy jellemezve azt, hogy olyan útra tévedt, amely már nem szolgálja a magyar közösség érdekeit. Ebben a folyamatban elsősorban az 1925-tel kezdődő időszak eseményeit kárhoztatta (nyilvánvalóan nem véletlenül, hiszen ő maga 1925-ben távozott a nagypolitikából), ezen belül is leginkább a két ellenzéki párt egyesítési kísérleteit, amelyek szerinte már csak azért sem vezethettek sikerre, mivel a szlovenszkói magyarok két egymással kibékíthetetlen ideológia, a keresztény valláserkölcs és a liberalizmus mentén sorakoznak fel. Lelley a kényszerű egység helyett a közös cél kijelölését nevezte fontosnak, amelyet ő a magyarság érdekeinek képviseletében látott. Az eddigi szlovenszkói magyar politika másik nagy bűneként azt említi, hogy az túlságosan alárendelte magát Budapest érdekeinek, olyan esetekben is, amikor ez az itteni magyar közösség érdekei ellen volt. Ennek példájaként Szent-Ivány aktivista kísérletét említi, amely Lelley véleménye szerint megnyugtató megoldást eredményezett volna, ha a Rothermere-kampány közbe nem szól, s ha Szüllőék budapesti érdekek miatt nem kényszerítik rá az MNP-t a visszakozásra. E felvezetés után Lelley a magyarság által követendő útról szólva élesen elutasítja az eddig sérelmi, államtagadó, negativista irányt, amely helyett aktivista politikát javasol. O sem azonosítja azonban az aktivizmust a kormánypártisággal, hanem olyan konstruktív ellenzéki maga349 NA, f. AMV-PMV 225. k. 225-475-3, 13636/1925 prez. 350 NA, f. AMV-PMV 225, k. 225-475-3, 26636/1926 prez. 351 NA. f. AMV-PMV 225, k. 476, í. 12357. 352 A Nap, 1929. február 3., 2-4.
