Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
3. Aktivista színezetű kísérletek a húszas évek második felében
3. Aktivista színezetű kísérletek A HÚSZAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Csömör és Mikié pártjának választási kudarca nem a többségi nemzettel való együttműködés kudarcát jelentette, hanem sokkal inkább a kormányzat feltétel nélküli kiszolgálására, illetve az egyéni érvényesülésre épülő politizálás csődjét. Nem tette viszont semmissé a szlovákiai magyar társadalom egyes rétegeiben, főleg a gazdatársadalomban erősödő igényt, hogy az egyre inkább meddőnek tűnő sérelmi politizálást222 223 - amelyről Robert Mayr-Harting német keresztényszocialista szenátor mondta azt, hogy a magyarok „nagykalapáccsal akarják szétverni a köztársaságot anélkül, hogy erre az erejük megvolna”224 - a magyar lakosság gazdasági és szociális problémáit enyhíteni tudó konstruktívabb politikával váltsák fel. A magyar lakosság elégedetlensége a pozsonyi német konzul, Otto Reinbeck egyik Berlinbe küldött jelentésén is erősen átüt.225 A német diplomata szerint ugyanis a magyarok nehezen viselik, hogy társadalmi és gazdasági pozícióik folyamatosan romlanak. Szerinte ebből a szempontból még a földjüket művelő földművesek vannak a legjobb helyzetben, de a városi lakosság, amely kiszorul a hivatalokból, egyre elégedetlenebb, hiszen neki a magyar ellenzéki pártok szinte semmit nem tudnak kínálni, s egyre nagyobb számban vándorolnak át (cseh)szlovák pártokhoz. Reinbeck jelentését mindazonáltal nem árt óvatosan kezelni, hiszen az általa említett „átvándorlást” más források nem erősítik meg. Az 1920-ban kezdődő parlamenti ciklus feléhez közeledve nem csupán a külső szemlélők, hanem maguknak az érintett politikusok számára is egye inkább nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy annak a deklaratív, sérelmi politikának a lehetőségei, amelyet a magyar ellenzék addig folytatott, meglehetősen behatároltak, s nem tudja megállítani a magyar lakosság folyamatos gazdasági és ezáltal kulturális és politikai pozícióvesztését. Az eredménytelenség mellett figyelmeztető jel volt a két magyar párt elszigeteltsége is, hiszen a parlamentben nem találtak tartós szövetségesre, s nemhogy a centralista pártokkal, de a szlovák pártokkal sem tudtak érdemleges együttműködést kialakítani. Egyedül a szudétanémet polgári pártok jelentettek alkalmi szövetségest számukra,226 ám történelmi tradíciók hiányában ez az együttműködés kis hatékonysággal működött. Helyzetüket az is jelezte, hogy a hatalom szinte semmiféle párbeszédet nem folytatott velük, s a parlamentbe bejutott összes párt közül 1921 végéig egyedül az Országos Keresztényszocialista Párt vezetői nem kaptak meghívást Masaryk elnöktől.227 222 ŠA Ba, BŽ II., 409/1925.prez. 3-4 1. 223 A két polgári magyar párt politikájának látszólagos eredménytelensége még nem jelenti az általuk folytatott politika téves irányát, hiszen a legtöbb esetben jogos sérelmekre mutattak rá. A csehszlovák nemzetgyűlésben és a nemzetközi fórumokon is megjelenő kritikájuk minden bizonnyal fontos gátja lehetett annak, hogy a hatalom a nemzetállam-építés direktebb eszközeihez nyúljon. 224 MOL. K-64, 10. cs. 7 t. 227res.pol./1924. 225 Manfred: Deutsche 3, i. m. 29. dók.. 77. 226 MÓL, K-64, 21. cs, 7. t. 51res.pol./1927. 227 MÓL, K-64, 13. cs, 7b t. 220res.pol./1921. Ennek persze többféle magyarázata lehet. A Vár és a magyar pártok közötti viszonyra például minden bizonnyal rányomta bélyegét a csehszlovák-magyar államközi viszony, amely még 1921-ben is rendkívül feszült volt.
