Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
2. A magyar aktivizmus kezdete (1920 - 1925)
46 A magyar aktivizmus kezdetei (1920-1925) sok hajukat tépik...”164 De felkeltette az akció a cseh és szlovák sajtó figyelmét is, amelynek reakciója meglehetősen vegyes volt. Míg ugyanis az Agrárpárt hivatalos lapja, a Venkov és Benešék nemzetiszocialista pártjának a lapja, a České Slovo a magyar republikánusok őszinte lojalitását emelte ki, s a rendezvényt a csehszlovák demokrácia győzelmeként ünnepelte,165 addig a csehszlovák sajtó többsége negatívan írt róla. A Večerník például Hodža által megrendelt színjátéknak nevezte a magyar aktivisták felvonulását,166 a Národní demokrace című lap pedig a felvonulók által hangoztatott lojalitást vonta kétségbe, s arról cikkezett, hogy a magyarok között csupán elenyésző számban találhatók a köztársasághoz lojális polgárok, s azok is csak a kézzelfogható előnyökért cserében viselkednek így.167 Ezt a véleményt nem mellékesen a prágai német követ is osztotta, aki egyik jelentésében megjegyezte, hogy a Csehszlovákiát éljenző magyarokat esetleg megfizették.168 Még keményebben fogalmazott Hlinkáék lapja, a Slovák, amely komédiának nevezte az eseményt, s arról cikkezett, hogy Hodžáék „lélekvásárlása” ahhoz hasonlít, amikor Tisza és Bánffy a gyenge jellemű szlovákokat megkörnyékezte.169 A prágai magyar manifesztáció visszhangja jól jelezte azt, hogy a köztársasági magyaroknak elsősorban a hitelesség problémájával kellett megküzdeniük, hiszen a Hodža és a kormányzat iránti túlzásba vitt szervilizmusuk még a pártatlan megfigyelők számára is feltűnő volt. A csehszlovák állam iránti hűség hangsúlyozása ugyanis visszatérő eleme volt a Népújság írásainak, amivel párhuzamosan keményen bírálták az ellenzéki magyar pártok „államellenes magatartását”. Amikor pedig azok a csehszlovák nemzetiségi politikát bíráló memorandumot juttattak el a Népszövetségnek, Csomorék levelet intéztek a nemzetközi szervezethez,170 amelyben saját súlyukat jelentősen felértékelve azt állították, hogy ők képviselik a szlovákiai magyarság többségét, így egyedül csak nekik van joguk a Szlovákiában élő magyarok nevében nyilatkozni. Beadványukban a magyar ellenzék panaszait valótlannak minősítették, s azt kérték a „népszövetségi jó uraktól”, hogy a nemzetközi szervezet ne is foglalkozzon azokkal.171 A hitelesség kérdésének igazi fokmérője s tulajdonképpen a párt jövőjének kulcsproblémája azonban a földkérdés volt, hiszen Csomorék jórészt földosztó ígéretekre építették fel programjukat. A földbirtokreform első kényes kérdését a telepítések jelentették számukra, hiszen a kolonizáció szlávosító célkitűzéseit csak az nem látta, aki nem akarta. Ezért a párt lapja és a párt vezetői, ha tehették, kerülték ezt a témát. Az ellenzék részéről érkező támadások elől azonban, amelyek olykor a magyar vidék elszlovákosításában való kollaborációval vádolták a köztársasági magyarokat, nem lehetett állandóan kitérni. A megfelelő hangot ugyanakkor végig nem találták meg, amit Csánki Aladárnak a Népújságban leközölt szavai is igazolnak: „A telepítésre vonatkozólag nyíltan leszögezem, hogy én erkölcstelen szájaskodásnak tartom a magyarságban félelmet kelteni a telepítéssel szemben. Erkölcstelennek, mert azt a butaságot őszintén senki sem hiheti, hogy a magyarságtól teljesen idegen nagybirtokra csak a magyarságnak volna igénye tiszta magyar vidéken is, szájaskodásnak pedig azért, mert ezzel a mindent követeléssel el 164 Népújság, 1925. május 31. 3. 165 NA, f. Ministerstvo zahraničních vëci - výstrižkový archív (MZV-VA), k. 2408, Venkov, 1925. május 19. és 20; České slovo, 1925. május 25. 166 Uo. Večerník, 1925. május 20. 167 Uo. Národní Demokracie, 1925. május 19. 168 Manfred: Deutsche 1, i. m. 135. sz. dokumentum, 340. 169 Slovák, 1925. május 24., 3. 170 Népújság, 1923. október 28., 3. 171 Gyürki: Köztársasági, i. m. 193.
