Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
9. Összegzés
186 Összegzés lemondott róluk, s ők maguk is inkább Berlint választották patrónusuknak. A stresemanni beilleszkedési politikáját felvállaló Németország azonban kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedett Prágával, s ennek rendelte alá a német kisebbség kérdését is. így miközben a Wilhelmstrasse igyekezett a határokon kívül rekedt német kisebbségek gazdasági és kulturális megerősödését elősegíteni, attól, hogy heves diplomáciai akciókkal reagáljon a rajtuk esett sérelmeken, jól láthatóan tartózkodott.747 Mint ahogy nem tartotta jó taktikának azt sem, hogy közvetlenül beavatkozzon a szudétanémet belügyekbe, Locarnót követően pedig Stresemann bejelentette: Németország nem támogatja a német irredentizmust.748 Ennek köszönhetően Berlin legitim alternatívaként viszonyult az aktivizmus politikájához, sőt kifejezetten támogatta, hogy a szudétanémet pártok belépjenek a csehszlovák kormányba. A magyar-csehszlovák államközi kapcsolatok jellege alapvetően más volt, hiszen Budapest hol nyíltan felvállalt, hol félig titkolt revíziós céljainak első számú célpontja épp Csehszlovákia volt. Persze a két ország között a tárgyalt korszakban végig feszült, olykor nyíltan ellenséges viszonyért a prágai kormányzat magatartása is felelős volt, hiszen Beneš mindig is igyekezett visszaélni a versailles-i rendezés jellegéből Csehszlovákia számára fakadó előnyökkel. A trianoni rendezést csupán ideiglenes állapotként értelmező Budapest végig fenntartotta magának a jogot a szlovenszkói magyar politika irányának meghatározására, s a revíziós célokból fakadóan bizalmatlan volt minden olyan kisebbségi stratégia iránt, amely a csehszlovák állam társadalmába való integrációt szolgálta. Sőt ezen tűlmenve lényegében csak az általa preferált magatartást tanúsító pártokat tekintette magyar pártoknak, amely kategóriából így nem csupán az aktivisták voltak kirekesztve, hanem a baloldal magyar mozgalmai is.749 A hivatalos magyar politika az aktivista magatartást a kezdetektől fogva nemzetáruló magtartásként érzékelte s képviselőivel semmiféle közösséget nem vállalt. A szlovákiai magyarok között erős autoritással bíró Budapest elutasító, sőt ellenséges viszonya pedig olyan bélyeget sütött az aktivistákra, amely eleve áthághatatlan korlátokat jelentett nagyobb népszerűségük előtt. 5. A magyar aktivizmusnak a némethez viszonyított sikertelenségéhez a politika szubjektív tényezői is hozzájárultak: így a karizmatikus és hiteles politikai vezetők hiánya. Ezt a szerepet Csömör István és Schulcz Ignác már a húszas évek második felében sem tudták betölteni, a harmincas évek derekán pedig egyenesen akadályai voltak annak, hogy a magyar aktivizmus a német jungaktivizmushoz hasonló megújuláson menjen keresztül. 6. Végül, de nem utolsósorban a magyar aktivizmus erőtlenségét épp a csehszlovák nemzetiségi politika kétarcúsága és visszásságai okozták. Alapvető hiányként érzékeljük azt, hogy Prága az első köztársaság húsz éve alatt sem tudott kidolgozni egy jól látható, s ezáltal a kisebbségekkel való viszonyban iránytűként szolgáló nemzetiségpolitikai koncepciót. Ehelyett a kisebbségekkel kapcsolatos törvénykezést az éppen aktuális hatalmi, gazdasági, szociális érdekek és a csehszlovák nemzetállam megteremtésének hosszú távú célja határozta meg. Az állampolgárai egyenlőségét szavatoló alkotmány paragrafusait a csehszlovák többség nemzetállami felfogása s a nagyvonalúság ebből fakadó hiánya alaposan felülírta, s olyan sérelmeket okozott a csehszlovákiai magyarságnak, amelyek azt elidegenítették a csehszlovák államtól. így a szlovenszkói magyarság a csehszlovák demokrácia árnyoldalait inkább érzékelte, mint annak elő747 A szomszédos országokkal és Csehszlovákiával szembeni korabeli német magatartással kapcsolatban lásd Eiler Ferenc: Németország Duna-völgyi politikája 1920-1938. In Fedinec Csilla (szerk.): Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2002, 37-63. 748 Kracik: Die Politik, i. m. 141. 749 Vö. Bárdi: A budapesti, i. m. 77.
