Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
5. A trianoni határok és a lojalitás kérdése az aktivisták kommunikációjában
A trianoni határok és a lojalitás kérdése az aktivisták kommunikációjában 119 államhatárok kérdése, azok igazságosságának-igazságtalanságának a megítélése, etnikai vetülete a háttérbe szoruljon, s helyette a régi feudális világ és az új demokratikus világrend közötti kontraszt kapjon hangsúlyt. Ennek jegyében az aktivisták kommunikációjában Trianon elsősorban nem az államhatárokhoz, hanem a demokráciához való viszony szimbóluma lett, miközben az 1918-1920-as államfordulatot - a már idézett Hodža-gondolat szellemében - a demokratikus társadalom felé tett lépésként értelmezték. Vagyis szótárukban az etnikai megközelítést az osztályszempontú megközelítés írta felül, amelyben a „feudális úri Magyarország” és a „demokratikus Csehszlovákia” közötti különbség kihangsúlyozása dominált. A magyar aktivisták versailles-i békerendszerrel kapcsolatos megnyilatkozásait alapvetően a csehszlovák „republikához” (amely kifejezés a cseh és szlovák szakirodalomban már önmagában valami többletet jelent, mint ha csak államot mondanánk) való viszonyuk egyértelműsítése határozta meg, hiszen ideológiájuk - különösen az aktivizmus Csömör István képviselte vonulatának - legfontosabb elemét pont a köztársaság iránti lojalitás jelentette. Ezt már a KMFP megalakulásakor elfogadott kátéban is leszögezték: „a politikai felszabadulást hűséggel és rendületlen kötelességérzettel fizessük. Minden közösséget tagadjunk meg a köztársaság ellen acsarkodó nemzettel, a kiváltságos tízezrek csökevényeivel.”496 Amikor tehát Trianonról és a Csehszlovákiához való viszonyukról beszéltek, elsősorban lojalitásukat igyekeztek hangsúlyozni: „Mi ragaszkodunk a Csehszlovák Köztársasághoz, amely bennünket minden állampolgárral egyenlővé tett, és amely a földosztó törvény végrehajtásával egyszer és mindenkorra lehetetlenné kívánja tenni a sötét középkor visszatérését.”497 A lojalitás hangsúlyozását annál is inkább szükségesnek érezték, mivel mind a mindenkori csehszlovák kormányzat, mind az etnikai cseh-szlovák közvélemény jó része eleve illojálisként tekintett a magyarokra. Ennek pedig messzire ható következményei is voltak: a magyar nemzetiségű személyek teljesen kiszorultak az állami hivatalokból és állami vállalatokból, a magyar vállalkozók nem jutottak állami megrendelésekhez stb.498 A köztársasági magyarok vezetői éppen ezért sohasem felejtették el hangsúlyozni, hogy ők teljesen lojálisak a csehszlovák államhoz, s amikor az állami hivatalokban alkalmazott magyarok alacsony számát kifogásolták, sohasem felejtették el hozzátenni, hogy csak azok a magyarok jussanak állami alkalmazáshoz, akik hűségesek Csehszlovákiához. Vagyis az ellenzékkel szemben, amely szerint előbb az államnak kell teljes jogokkal felruházni a kisebbségi lakosságot, s csak utána várhatja el azok lojalitását, ők a többségi nemzet véleményével összhangban úgy vélték, hogy a jogok egyenlősége csak a lojális állampolgárokat illeti meg. Arra, hogy a köztársasági magyarok a Csehszlovákia iránt érzett lojalitásukról a cseh és szlovák közvéleményt meggyőzzék, a húszas évek második fele a Rothermere-kampánynak és a Csehszlovák Köztársaság tízéves jubileumának köszönhetően két kitűnő alkalmat is nyújtott. Noha a szélesebb szlovákiai magyar közvélemény tartózkodással figyelte a Rothermere-írás nyomán kibontakozó eseményeket, a hivatalos szlovákiai magyar politika, beleértve a két nagy ellenzéki pártot és annak sajtóját, kedvezően fogadta az angol lord kezdeményezését, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy valamilyen formában kifejtsék véleményüket a trianoni rende496 Köztársasági Magyar Földműves, 1933. április 16., 2. 497 Népújság, 1925. február 25., 3. 498 A korabeli cseh közvélemény hangulatát jól jelzi az Agrárpárt České Budéjovice-i járási szervezetének 1933-ban a kormányhoz intézett beadványa, amelyben azt követelik, hogy minden németet és magyart el kell bocsátani az állami alkalmazásból, aki nem beszéli tökéletesen az államnyelvet, és nem végzi el jó a feladatait, illetve hogy a szociális minisztérium ne „etesse” a németeket és magyarokat. NA, f. PMR. k. 266, 715/4.
