Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
2. A jubileumi év
A szlovák- és a németkérdés a jubileumi évben 83 sem titok, hogy a szudétanémetek el vannak tökélve a német birodalomhoz való csatlakozásra: már csak az időpont vitás, és e tekintetben Hitler és az itteni németség kívánságai nehezen hozhatók összhangba. Míg ugyanis a Führer minden körülmények között el akarja kerülni a háborút és ezt a kérdést is az osztrák példa szerint kívánja elintézni, addig a szudétanémetek türelmetlensége forrpontra jutott és a Berlinnek engedelmeskedő' vezetó'k legnagyobb gondját éppen a tömegek csitítása, türelemre és várakozásra intése képezi. ”215 Természetesen Prágának valamiképpen szintén reagálnia kellett az anschlussra és annak következményeire, hiszen Németország most már nem csupán képletesen, hanem a valóságban is körülölelte Csehországot, s azt a csehszlovák vezetőknek is tudniuk kellett, hogy a német terjeszkedés következő áldozata éppen az ő államuk lehet. Mivel Hodža miniszterelnök azt is felismerte, hogy Berlin számára a szudétanémet-kérdés jelentheti a beavatkozás indokát, ezért a szudétanémet mozgalom pacifikálását tűzte ki célul, amelynek eszközéül az ún. nemzetiségi statútumot szánta. A nemzetiségi statútum (a megnevezésben tudatosan helyettesítette az addig gyakrabban használt kisebbség fogalmát a nemzetiség szóval) megalkotásának szándékát március 28-án jelentette be a miniszterelnök, s néhány nappal később személyes megbeszélésen közölte is a szudétanémet vezetőkkel, hogy milyen engedményekre készül kormánya a nemzetiségi megbékélés érdekében.216 A nemzetiségi statútum azonban - bár ezt kiötlői akkor még nem tudhatták - már születése pillanatában halálra volt ítélve. Az a politikai erő ugyanis, amelyet vele pacifikálni akartak, ekkor már nem volt érdekelt a megegyezésben, hiszen Henleinék számára már a Német Birodalomhoz való csatlakozás volt az egyedüli elfogadható megoldás. Március 28-án Henlein és helyettese, Karl Hermann Frank Berlinbe utaztak, ahol Hitlerrel, Rudolf Hessel, Joachim Ribbentroppal, valamint a külhoni németek hivatalának (Volksdeutsche Mittelstelle - VoMi) vezetőjével, Werner Lorenzcel tárgyaltak. Ezen a találkozón született meg a végleges döntés arról, hogy az SdP-nek a teljesíthető és teljesíthetetlen követelések kombinálásával úgy kell tárgyalnia Prágával, hogy a tárgyalások ne megegyezéshez, hanem a feszültség növekedéséhez vezessenek.217 Ebben a taktikában központi szerepet kaptak azok a 8 pontba foglalt követelések, amelyeket az SdP 1938. április 23-24-én Karlsbadban megtartott kongresszusán fogadtak el, s amelyek a következők voltak: a német népcsoport teljes egyenjogúsága a cseh nemzettel; a szudétanémet népcsoport jogi személyként való elismerése; a zárt német nyelvterület kijelölése és elismerése; a német önkormányzatiság kiépítése; törvényes védelem azoknak a németeknek, akik a zárt német területen kívül élnek; minden olyan sérelem jóvátétele, amely 1918- tól érte a németeket; a német területen német hivatalnokok; a német világnézet szabadsága. Bár az így megfogalmazott pontok között voltak jogos követelések, a karlsbadi program egészében mégis elfogadhatatlan volt Prága számára, hiszen az abból kirajzolódó német területi autonómia, ahol a német világnézet, vagyis a nemzetiszocializmus elvei alapján szerveznék meg magukat, a csehszlovák állam működésképtelenségéhez vezethetett volna. Azzal azonban, hogy kis időbeli különbséggel egymást követően mind Hodža nemzetiségi statútumának az ötlete (a részletek ugyanis ekkor még nem voltak ismertek), mind a karlsbadi program pontjai napvilágot láttak, egyfajta patthelyzet alakult ki. A prágai kormányzat ugyanis csupán minimális engedményekre volt hajlandó, s azokra is jórészt nem belső meggyőződésből, 215. MOL, K-63, 63. cs, 7/4 t. 1356/pol. 1938. 216. Kárník, Zdenëk: České zeme... 3. i. m. 512. 217. Čelovský, i.m. 136.
