Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza

A szlovákiai magyar társadalom népesedési, statisztikai mutatói 27 mutatók tekintetében a szlovákiai ipar fejlődése nem maradt el a magyarországi fejlődéstől, sőt néhány nyugati állam fejlődésétől sem.48 Igaz, lemaradása így is jelentős maradt, a fejlettebb cseh iparral folytatott versenyből pedig csak vesztesként jöhetett ki, aminek egyik jeleként az állami megrendelések jórészt csehországi cégekhez kerültek. Ezek a körülmények az amúgy is gyenge dél-szlovákiai ipar számára az átlagosnál is súlyo­sabb következményekkel jártak. Az iparból és kézművességből élő magyarok aránya (16,1%) messze az országos átlag alatt (33,8%) volt, s még nagyobb a különbség, ha a túlnyomórészt a fejlett iparvidékeket lakó német (45,5%-uk élt az iparból) vagy a lengyel lakossághoz (55,5%) hasonlítjuk ezt a számot.49 Csak Szlovákia területét vizsgálva azonban kedvezőbb a kép, hiszen az iparból és kézművességből élő szlovákiai magyarok aránya alig maradt el a szlovákok muta­tójától (17,1%), bár az ebbe a kategóriába tartozók közül a magyarok esetében sokkal kisebb volt a munkások száma és magasabb a kézműveseké, mint a többségi lakosság esetében. Muzslai falusi iparosok Az egyes régiók közül az iparban dolgozók legmagasabb arányát a bányászatban foglalkozta­tottak magas száma miatt Rozsnyó és környéke, valamint a Losonci járás produkálták. A leg­fontosabb dél-szlovákiai iparág természetesen az élelmiszeripar volt, ahová az itteni üzemek mintegy 40%-a tartozott.50 Az élelmiszeripar mellett az építőipar, a fa- és csontipar, valamint a 48. Vö. Halion, Ľudovít: lndustralizácia Slovenska 1918-1938 (Rozvoj alebo úpadok?). Bratislava, Veda, 1995, 205. 49. Sčítání lidu v republice Československé ze dne 1. prosiace 1930. Dil II. Povolaní obyvatelstva. Časť 3. Praha, Štátni úrad Štatistický, 1935, 14. 50. Az első bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt területen található 326 ipartelep közül 125 ebbe a kategóriába tartozott. Vö. A magyar Felvidék visszacsatolt részének statisztikája. Magyar Statisztikai Szemle, XVI. évf. 1938. 11-12. sz. 1068.

Next

/
Oldalképek
Tartalom