Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
6. A várakozás hetei. 1938 októbere
226 A várakozás hetei. 1938 októbere szembetalálták magukat a katolikus templom irányától az evangélikus templom felé vonuló, magyar himnuszt éneklő és zászlót lobogtató tömeggel. A katonai osztagot vezető őrmester felszólította a tömeget, hogy oszoljanak fel, de az nem engedelmeskedett. Ekkor - noha az őrmester parancsba adta katonáinak, hogy ne használják a fegyverüket - az egyik katona mégis elsütötte fegyverét, amit további három lövés követett. A tömeg közé irányuló lövések a 45 éves Varga Bálintot a hasán érték és halálosan megsebesítették, a 18 éves Király Gizellát pedig könynyebben megsebesítették. A bécsi döntés eredményét kísérő örömünnep nem tarthatott sokáig, hiszen az érintett területek a november 5-én kezdődő átadásukig továbbra is a cseh-szlovák hatóságok ellenőrzése alatt voltak, s a hatóságok - ha eldőlt is, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj - legalább a hatalmuk látszatát igyekeztek fenntartani. Ezért november 3-án megtiltották a magyar színek viselését, leszedették a zászlókat és korlátozták a kijárási tilalmat. Természetesen a magyar lakosság érzelmeit és türelmetlenségét már nem volt könnyű kordában tartani, ami elvétve konfliktusokhoz is vezetett. Egy máig nem tisztázott, a történetírás és közvélemény által is elfeledett tragikus eset játszódott le a Lévához közeli Hontfüzesgyarmaton, ahol november 5-ről 6-ra való éjjel a csehszlovák katonai járőr 3 helyi lakost lőtt agyon és további 10 személyt letartóztatott.749 Az eset még feltáratlan, okai nem tisztázottak. Érdemleges levéltári források hiányában csupán a lakosság emlékezetére és a sajtóra támaszkodva úgy tűnik, hogy a helyi szőlősgazdák pincéit fosztogató katonák és a vagyonukat megvédeni akaró gazdák konfliktusa okozta a tragikus incidenst. S bár hiba lenne elhamarkodott ítéletet hozni, a minden előzmények nélküli fegyverhasználat és a három emberélet kioltása azonban kétségkívül a cseh-szlovák hadsereget terheli. A bécsi döntés kihirdetése egy viszonylag hosszú, bizonytalanságban eltöltött időszak végére tett pontot. Az eredmény azonnali döntéskényszer elé állította a Magyarországnak ítélt területen lakó cseheket és szlovákokat: maradnak-e, vagy eltávoznak. Az autonóm szlovák kormányzat már október folyamán is folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy bármilyen döntés lesz is, mindenkinek a helyén kell maradnia, s november 2-a után is ez maradt a hivatalos vélemény. Ezt kommunikálta Jozef Tiso a döntés után a pozsonyi rádióban elmondott beszédében is, ahol többek között kijelentette, hogy „az állami és közalkalmazottak a saját fölöttes hatóságaik utasításai szerint cselekedjenek. Semmiképp se hagyják el azonban helyüket, hanem várják be a részletes utasításokat. A vállalkozók, földművesek, kereskedők stb. ne essenek pánikba, ne hagyják el birtokukat, hiszen az átadott területek összes lakosának lehetó'sége lesz az optálásra, így semmi ok az elsietett távozásra. Erre külön felhívjuk a magyar etnikai területen élő szlovák telepeseink figyelmét."750 Az ilyen és hasonló felhívások azonban eredménytelenek voltak, s mint egy kassai szlovák visszaemlékező szavai tanúsítják, a pánikot nem lehetett elkerülni: ,Azon az éjjelen Kassán talán senki sem aludt. Igazán szörnyű éjszaka volt, mivel csehek és szlovákok tömegei lendültek mozgásba, akik itt alapítottak otthont és itt éltek békében és nyugalomban.”751 749. Bars, 1938. november 13. Noha a lap 4 halottról ír, Duba Gyula szíves közlése alapján úgy véljük, hogy három személy, a falu csősze és két fiatalember volt az áldozat. Az eset szépirodalmi jellegű feldolgozását lásd Duba Gyula: Valami elmúlt. Érni gyermekkora. Pozsony, Madáeh-Posonium. 2008, 226-233. 750. Slovák, 1938. november 4. 751. Posledné dni slovenských Košíc. Korzár, http://www.cassovia.sk/korzar/board.php?disp=790&did=edge 0&closed=l
