Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
6. A várakozás hetei. 1938 októbere
Nemzetiszi'nű zászlók Dél-Szlovákiában 187 zat helyzetének megerősödésétől tartó Budapest október 3-án mégis újabb sürgető jegyzéket küldött Prágának. Ebben a tárgyalások folyó hó 6-i megkezdését, a magyar politikai foglyok szabadon bocsátását, a magyar nemzetiségű katonák leszerelését, magyar rendfenntartó erők engedélyezését s 2-3 csehszlovákiai határ menti város Magyarországnak való azonnali átengedését kérte a prágai kormánytól.587 Míg ez utóbbi pont teljesülése inkább a csehszlovák fél jóindulatát volt hivatott jelezni, a katonák leszerelése és a politikai foglyok szabadon bocsátása a szlovákiai magyar lakosság legégetőbb igényeinek a kifejezése volt. A szlovenszkói magyarokat és az Egyesült Magyar Pártot ugyanis kellemetlenül érintette, hogy miközben München kapcsán a szudétanémet katonákat azonnal leszerelték a csehszlovák hadseregből, a szlovákiai magyar katonákkal ez nem történt meg. Ugyanilyen problémát jelentett a politikai foglyok és a mozgósítás kapcsán internált magyarok százainak a helyzete is. A müncheni egyezmény aláírását s ezzel a háborús fenyegetettség elvonulást követően ugyanis egyre kevésbé volt indokolható (persze addig sem nagyon lehetett) az internáltak további fogva tartása. Ezért Rimaszombatban egyenesen a város polgármestere, Eszenyi Gyula követelte a járási hivataltól szabadon engedésüket. Ezt a problémát az EMP vezetői folyamatosan napirenden tartották, s informális csatornákon keresztül már az október 3-i budapesti jegyzék előtt a csehszlovák kormányzat tudomására hozták. Majd a magyar jegyzék átadását követő napon Jaross és Esterházy táviratot küldött Syrový kormányfőnek, amelyben többek között a következő állt: „a köztársaság területén sok száz magyar van ártatlanul letartóztatva politikai okokból. Követeljük azonnali szabadon bocsátásukat.”588 A magyar pártvezérek a táviratukkal nyitott kapukat döngettek, hiszen a budapesti jegyzéket követően a pozsonyi Tartományi Hivatal már október 3-án azonnali jelentést kért a járási főnököktől arról, hogy az egyes járásokban hány magyar politikai foglyot tartanak számon, majd utasította őket, hogy ha ez adminisztratív úton lehetséges, akkor bocsássa is a lefogottakat szabadon. A Tartományi Hivatalhoz beérkezett válaszokból589 pontos képet ugyan nem lehet alkotni az október 3-án még letartóztatásban levő magyarok számáról, az azonban kiolvasható belőlük, hogy a szeptember 24-én internáltak egy jelentős részét időközben már szabadon bocsátották. Ennélfogva a Jaross-Esterházy-táviratban jelzett „sok száz” letartóztatásban levő magyar némi túlzásnak tűnik, inkább csak néhány tucat magyar politikai fogoly őrizetben tartását tartjuk reálisnak. Többségüket a magyar jegyzéket követő egy-két napon belül szabadon is engedték, kisebb részük pedig az október 7-én kiadott közkegyelmi rendelet értelmében szabadulhatott. Az október 3-i magyar jegyzéket követő napokban mindkét állam élénk diplomáciai aktivitásba kezdett: Csehszlovákia a magyar követelések mérsékléséhez kért európai segítséget, Magyarország pedig a tárgyalások megkezdésének felgyorsításához.590 Tekintettel a csehszlovák belpolitikai helyzetre (Beneš elnök lemondása; a szlovák autonómia kikiáltása; új kormány hivatalba lépése, melynek során Krofta helyett František Chvalkovský lett az új külügyminiszter) a 3-i magyar jegyzékkel kapcsolatban csupán a 6-i prágai minisztertanácson született érdemi válasz, amelyet a másnapi kormányülésen még pontosítottak. Eszerint a cseh-szlovák591 587. DIMK II. 449. sz. dokumentum, 707. 588. SNA, f. KÚ BA, k. 254, 62103/1938.prez. 589. SNA, f. KÚ BA, k. 254. 590. A komáromi tárgyalásokat megelőző napok diplomáciai vonatkozásaival kapcsolatban lásd Sallai Gergely: Az első bécsi döntés diplomáciai és politikai előtörténete. Századok, 2000, 3. sz. 597-631. 591. A szlovák autonómia megszületésével az állam neve a korábbi Csehszlovák Köztársaságról a kötőjeles formájú Cseh-Szlovák Köztársaságra változott.
