Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

6. A várakozás hetei. 1938 októbere

184 A várakozás hetei. 1938 októbere tember 12-i határozata pedig egyértelműen jelezte, hogy az autonómia eléréséhez sem szövet­ségesekben, sem pedig eszközökben nem fognak válogatni: „Ennek a célnak az eléréséhez a párt mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül minden eszközt és szövetségest fel fog használni, amelyet a szlovák nemzet érdekében jónak fog látni."512 A szeptemberi válság napjaiban megalakult Syrový-féle hivatalnokkormányban Szlovákiát három politikus képviselte, köztük a HSLS-hez közel álló Matúš Čemák. Ezekben a napokban Beneš elnök saját javaslatot terjesztett be a szlovákkérdés megoldására, s arról több ízben is egyeztetett Tisóval, ám a tárgyalások eredménytelenül végződtek és félbeszakadtak. S bár a szlovák párt alapvetően még mindig a csehszlovák állam keretei között képzete el a szlovákság jövőjét, ebben az időszakban a néppárt vezető testületéiben s vezetőinek egyéni megnyilvánulásaiban egyéb alternatívák is felbukkantak. Ilyennek minősíthetjük azokat a tapo­gatózásokat, amelyek egy esetleges Magyarországon belüli szlovák autonómiára vonatkoz­tak,572 573 vagy a lengyelek felé kommunikált lengyel-szlovák unió tervét is. Ám ezeknek nem csupán a tényleges politikai realitásuk miatt sem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonúm, hanem amiatt sem, mivel a szlovákokat Magyarországgal újra és újra hírbe hozó információkat inkább csak a Prágával szembeni szlovák nyomásgyakorló eszközök egyikeként szabad értel­meznünk. Nem beszélve arról, hogy az a nézet, mely szerint Budapest olykor hajlamos volt elhi­tetni magával, hogy a szlovákság többsége mit sem kíván jobban, mint visszatérni a Szent István-i államkeretek közé, a szlovákiai valóság alapvető meg nem értésén alapult. A HSĽS a müncheni döntés kapcsán sem mutatott semmiféle együttérzést a csehekkel, sőt mint a Hlinka örökébe lépő Jozef Tiso azt azonnal megfogalmazta, a szlovákok a müncheni döntés által tkp. elégtételt kaptak addigi politikájukért.574 Ennek a gondolatnak a szellemében - a szlovák politika centralista, Hodža által vezetett irányvonalával szemben, mely a nyugati demokráciák árulásáról beszélt - a néppárt a müncheni döntést addigi saját politikájának igazolásaként interpretálta.575 A müncheni területvesztés nem csupán kvantitatív szempontból változtatta meg a cseh országrészek és a Szlovákia közötti arányokat, a politikai erőviszonyokat is átrajzolta. A HSLS vezetése pedig nem volt rest kihasználni a politikai válságot, valamint a csehszlovák kormány szorult helyzetét, s már október 3-án ultimátumszerű nyilatkozatban követelte Prágától a Szlo­vákiát illető végrehajtó hatalom átadását,576 október 5-6-ra pedig Zsolnára összehívta a párt parlamenti és tartományi képviselőinek s az elnökségének a tanácskozását. Bár a Szlovák Nemzeti Párt egyik vezetője, Ján Pauliny-Tóth ezekben a napokban hét lehet­séges államjogi alternatíva tervét vázolta fel,577 a Zsolnán összegyűlt szlovák politikai elit (bele­értve a korábbi centralistákat is) választási lehetőségei ennél sokkal behatároltabbak voltak. A lengyel és a magyar megoldás ekkor már komolyan szóba sem került, bár Esterházy János maga 572. Slovák, 1938. szeptember 13. 573. Ezzel kapcsolatban lásd Tiso budapesti megbeszéléséit és négy pontban összefoglalt feltételrendszerét. DIMK II. 364. sz. dokumentum, 623. 574. Slovák, 1938. október 2. 575. Bystrický, Valerián-Deák, Ladislav: Od mníchova k rozbitiu Česko-Slovenska. In Zemko, Milan-Bystrický, Valerián (ed.) Slovensko v Československu (1918-1839). Bratislava, Veda, 2004, 201. 576. Slovák, 1938. október 4. 577. A neutralizált köztársaságban maradni federatív szövetségben a csehekkel. 2. Lengyel-cseh-szlovák trializmus. 3. Lengyel-szlovák unió. 4. Cseh-magyar-szlovák trializmus. 5. Magyar-szlovák unió. 6. A csehszlovák állam keretein belül Németország vazallusává válni. 7. Önálló Szlovákia német védnökség alatt vagy a nagyhatalmak által garantált semlegességgel. Idézi Lipták, Ľubomír: Slovensko..., i. m. 161.

Next

/
Oldalképek
Tartalom