Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
4. Nemzetállamból nemzetiségi állam, avagy a nemzetiségi statútum megkésett kísérlete
162 Nemzetállamból nemzetiségi állam... hajózva - Csehszlovákia területét is érintve - utazott Pestre. Az a lehetőség, hogy esetleg megpillanthatják a tengernagyot, akit a szlovákiai magyarok többsége - az utazási korlátozások és a szigorú cenzúra miatt - leginkább csak a sajtóleírásokból ismert, tömegeket vonzott a Duna pozsonyi szakaszának mindkét partjára. Az, hogy a Zsófia nevű gőzösről a Pozsonyt távcsővel fürkésző Horthyt több ezren várták a Duna-parton, annyira megrémítette a hatóságokat, hogy a folyó további csallóközi szakaszán erre az időszakra megtiltották a Duna töltésén való tartózkodást (ezt a parancsot a csallóközi falvakban ki is doboltatták), s megerősítették a rendfenntartó erők jelenlétét is.495 Pozsony lakosságának a figyelmét azonban nemcsak Horthy Miklós látogatása borzolta fel ezekben a napokban, hanem a pozsonyi városházán történtek, amelyek Dzurányinak azt a korábban már ismertetett véleményét erősítették, hogy hiába a kormányszintű szándék a nemzetiségi kérdés újszerű kezelésére, ha a bürokráciát továbbra is a korábbi nacionalista beidegződések mozgatják. Szeptember 3-án ugyanis a városi jegyzői hivatal helyettes vezetője, Dr. Sommer rendeletben tiltotta el a hivatal alkalmazottait a magyar nyelv használatától, 496 a tilalom megszegőit pedig büntetéssel fenyegette: „Megismétlődnek a panaszok, hogy köztársaság húszéves fennállásának jubileuma ellenére a városi jegyzői hivatal alkalmazottai hivatalos érintkezésben és a felek előtt is egymás között magyarul beszélnek. Ez különösen vonatkozik a leíró osztályra és az itteni hivatal kiadóosztályára. Figyelmeztetem az összes alkalmazottakat e rossz szokás tarthatatlan állapotára és azt megtiltom. E tilalom megszegéséért a jövőben személyesen fogok mindenkit felelősségre vonni.”497 A kibocsátott körlevél, amely a harmincas éveket illetően már nem az első ilyen volt a pozsonyi városházán, komoly felháborodást váltott ki magyar körökben, s a botrány hamarosan országos üggyé dagadt. Esterházy audienciát kért Hodžától, aki meghallgatva a magyar politikus panaszát, annak jelenlétében utasította a belügyminisztert a rendelet visszavonására. A miniszterelnök közbelépésének gyorsan megvolt a hatása: a városi főjegyző új körlevelet adott ki, amellyel hatálytalanította Sommer rendeletét, s egyben előírta, hogy a tisztviselők kötelesek azoknak a feleknek, akik szlovákul vagy németül nem értenek, magyar nyelven is megadni az információkat.”498 Eközben annak is számtalan jele volt, hogy a nacionalizmus megerősödése a mindennapok valóságában is egyre inkább ott hagyta lenyomatát. Ez - miközben a magyar falvak világában nem volt érezhető - egyre láthatóbban nyilvánult meg a nagyobb városokban, Kassán, Nyitrán, Pozsonyban, ahol különösen a fiatalság vált az „új divat” áldozatává. A nemzeti hovatartozás jól látható jeleinek viselését (ruházat, jelvények, kokárda) először a Bécsből átterjedő náci propaganda hatása alatt álló pozsonyi német fiatalok kezdték, ám ezzel párhuzamosan felerősödött a Hlinka-párti szlovák fiatalok s az egyesült párti magyarok hangja is, és szaporodni kezdtek az etnikai indíttatású incidensek is. Erre reagálva jelentek meg pozsonyi borkimérésekben 1938 nyarán háromnyelvű feliratok a következő szöveggel: „Kérjük a tisztelt vendégeket, hogy ebben a helyiségben ne politizáljanak és egy nemzetiséget se sértsenek meg!"499 495. Vó. Új Hírek, 1938. augusztus 30; MOL, K-28, 18. cs. 59. t. 59-38-16820. 496. MOL, K-63, 64. cs. 7/4. t. 241/pol. 1938. 497. PMH, 1938. szeptember 7. 498. Új Hírek, 1938. szeptember 13. 499. Új Hírek, 1938. június 22. A borkimérések korábbi - még toleráns - hangulatát egy szlovák visszaemlékező az alábbi szavakkal foglalta össze: „Az összes borkimérés színvonalas volt. Azokban sohasem voltak incidensek. Aki oda bement, mindig kedves és családias hangulatot talált. Énekeltünk, vitatkoztunk, egyszóval jól szórakoztunk. Senkit sem zavart, hogy az egyik sarokban németül, a másikban magyarul énekelnek. Mi pedig a saját nótáinkat fújtuk.” Salner Peter: Takú bola..., i. m. 108.
