Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
4. Nemzetállamból nemzetiségi állam, avagy a nemzetiségi statútum megkésett kísérlete
4. Nemzetállamból nemzetiségi ÁLLAM, AVAGY A NEMZETISÉGI STATÚTUM MEGKÉSETT KÍSÉRLETE A nemzetiségi statútum megalkotása szándékának a miniszterelnök által március végén történő bejelentésétől a nemzetiségek helyzetének rendezéséről folyó tárgyalások szeptember közepén történő megszakadásáig mintegy öt és fél hónap telt el, amely idő alatt az, amit a statútum fogalma alatt értettek, alapvető változáson ment keresztül. Hodža ugyanis eredetileg csupán a már létező és a kisebbségek jogállását érintő törvények és jogszabályok valamiféle átstrukturálására és némileg feljavított újrakodifikálására gondolt,374 ám a körülmények hatására fokozatosan eljutott a csehszlovák nemzetiségi politika alapvetően új alapokra való helyezéséig, a csehszlovák nemzetállamnak nemzetiségi állammá való alakításának gondolatáig. Közben lényegesen megváltozott a statútum kezelésének a módja is, hiszen az anschluss utáni hetekben a csehszlovák vezetők, különösen Beneš elnök, Prága korábbi politikájával összhangban továbbra sem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy a nemzetiségi kérdés rendezését kizárólagosan belügynek tekintik, ám a statútum az előkészítése során nemzetközi problémává szélesedett, s a csehszlovák kormányzat több ízben is egyeztetett e kérdésben Londonnal és Párizzsal is. A statútum-tárgyalások megértéséhez persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy miközben a Szudétanémet Párt több ízben is deklarálta, hogy a megegyezés híve, valójában nem akarta a tárgyalások sikerét. Az SdP számára Hitler Csehszlovákia-ellenes terveivel összhangban a statútumról folyó tárgyalások csupán annak eszköze voltak, hogy olyan hosszan elhúzódó feszültség alakuljon ki a cseh-német viszonyban, amely a náci Németország számára megteremti és az európai közvélemény előtt elfogadhatóvá teszi a beavatkozást és ezzel Csehszlovákia felszámolását. Ezzel kapcsolatban elfogadhatjuk Milan Hodža utólagos értékelését, aki szerint „az 1938 márciusa és szeptembere közötti tárgyalások a csehszlovák és a német fél képviselői között egyenlőtlen erők és egyensúlyban nem levő célok küzdelmét jelentették. A csehszlovák kormány a megoldások, a konszolidáció és a béke mellett állt ki; a német kisebbség, különösen az anschluss után, a pusztulás irányában munkálkodott,”375 Ennélfogva pedig a tárgyalások végső kudarcáért még akkor is elsősorban a német fél okolható, ha tudjuk, hogy a csehszlovák kormányzat megegyezési szándéka sem őszinte nem volt, sem pedig önkéntes, hiszen a statútumban felajánlott engedmények nagy részét a körülmények hatására, illetve a nyugati szövetségesei határozott nyomására tette meg. 374. Kúrál, Václav: Konflikt místo..., i. m. 172-173. 375. Hodža, Milan: Szövetség Közép-Európcíban. Pozsony, Kalligram, 2004, 204. Az idézetben található pusztulás kifejezés helyet az eredeti szövegnek tartalmilag jobban megfelel a rombolás kifejezés.
