Lampl Zsuzsanna: Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nem csak az együttélésről - Nostra Tempora 17. (Somorja, 2008)

A kép és a tükör, avagy megfelel-e a jövő szlovákiai magyar értelmisége a saját maga által alkotott értelmiségképnek

Azzal a kijelentéssel, hogy nem különbözünk másoktól, te­hát nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak a környező népeknél, a hallgatók 60 százaléka ért egyet. Viszont min­den negyedik hallgató szerint ez nem igaz, vagyis mások vagyunk, minden hetedik pedig nem tudta megmondani, hogy szerinte különbözünk-e a szomszédos népektől vagy sem. Nemcsak hogy nem különbözünk - kiválóbbak aztán végképp nem vagyunk. Ez a válasz fokozottabban jellemző a KETK hallgatóira (72%), mint a SJE diákjaira (66%), mivel az utóbbiak közül kétszer annyian gondolják, hogy a szlo­vákiai magyarok kiválóbbak a környező nemzeteknél (SJE 16%, KETK 8%). Ezt a véleményt a következő is megerősí­ti: a SJE hallgatóinak fele, a KETK hallgatóinak csaknem kétharmada szerint a környező népek nem a magyarok kul­túrájából, tudásából merítenek. Ugyanakkor a SJE diákjai kevésbé értenek ezzel egyet, mint a nyitrai fiatalok, de azt is hozzá kell tenni, hogy épp ebben a kérdésben a legma­gasabb a válaszolni nem tudók részaránya (SJE 33%, KETK 25%). A 28. ábrán látható többi nézet általában a szlovákok szájából hangzik el, mégpedig akkor, amikor a szlovákiai magyarok összeférhetetlenségét ecsetelik. A hallgatók többsége azonban nem osztja ezeket a véleményeket. Ka­tegorikusan elutasítják, hogy a szlovákiai magyarok békét­lenséget szítanak (SJE 90%, KETK 86%), lenézik a szlová­kokat és túl sok jogot követelnek maguknak (SJE 87%, KETK 84%). Érdekes viszont, hogy az ábrán szereplő utol­só két véleménnyel kapcsolatban kevésbé egységesek. A szlovákiai magyarok alkalmazkodóképességének hiányára vonatkozó kijelentést, valamint azt, hogy nem akarnak szlovákul beszélni, mindkét egyetem hallgatóinak kéthar­mada igaztalannak tartja, vagyis ezekben az esetekben is az elutasítás dominál. Ugyanakkor minden ötödik egyetért velük, s a tanácstalanok részaránya is 15-23 százalék kö­zött mozog. Vagyis azok sincsenek kevesen, akik úgy gon­dolják, a magyarok képtelenek felfogni, hogy aki Szlováki­64

Next

/
Oldalképek
Tartalom