Lampl Zsuzsanna: Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nem csak az együttélésről - Nostra Tempora 17. (Somorja, 2008)

A kép és a tükör, avagy megfelel-e a jövő szlovákiai magyar értelmisége a saját maga által alkotott értelmiségképnek

1. Tudnivalók a mintáról 1.1. Demográfiai és szociális jellemzők Korcsoportok szerint nincs különbség a SJE és a KETK alminta között, hiszen mindkét intézményben ugyanazt a 19-24 éves korosztályt szólítottuk meg. A többi jellemzőnél inkább az eltérések, mint a hasonlóságok dominálnak. A nemi összetétel tekintetében a SJE-en a férfiak, a KETK-on a nők vannak többségben. Ugyanakkor a SJE-en ki­egyensúlyozottabb a nemek aránya, vagyis ott kisebb a fér­fifölény, mint a KETK-on a nők fölénye (1. ábra). Ez azzal függ össze, hogy a pedagógiai szakokon kevesebb a férfi, mint a nő, márpedig a KETK-on a pedagógia dominál. A női többletet a SJE-en a másik két kar nemi összetétele ellen­súlyozza (bár a mintában a SJE férfihallgatói kissé felül­prezentáltak).7 ’ A SJE Tanulmányi Osztályáról kapott hallgatói jegyzékben 1217 nappali ta­gozatos diák neve szerepelt. 543 a Gazdaságtudományi Karon (ebből 220, azaz 40,5% férfi), 637 a Tanárképző Karon (183, azaz 28,7% férfi), 37 pedig a Református Teológia Karon (21, azaz 56,7% férfi) tanult. A KETK Tanulmányi Osztályától kapott kimutatás szerint az 510 magyar nemzetiségű nappali tagozatos közül 432, azaz 84,7 százalék pedagógi­ai szakokon tanult. Hallgatói jegyzék nem állt rendelkezésünkre, de felté­telezhető, hogy ezeken a szakokon Nyitrán is magasabb a nők részaránya. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom