Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
5. Felelősség és támogatás
Mindenekelőtt azért, mert az alkotmány - nagyon helyesen - nem tesz különbséget magyar és magyar között.74 Az ilyen különbségtétel a magyarok hol egyik, hol másik csoportját rekesztené ki a magyar alkotmányosság értékrendjéből, értésükre adva, hogy az éppen aktuális magyarországi politikai többség képviselői csak (Csökkentett értékű magyarnak tekintik őket, ha magyarnak tekintik egyáltaíán. Sőt így az is előfordulhat, hogy a kisebbségi magyarok egyes rétegei semelyik kormány idején sem juthatnak érdemi támogatáshoz. Az egyes kormányok támogatási preferenciái nem utolsósorban annak alapján alakultak ki, hogy kit tekintenek „megfelelő” magyarnak a magyarországi kormányzati, illetve ellenzéki célok eléréséhez. Ez ideig csak egy tágabb csoport jött számításba. Olyan személyek, akik nemzeti identitása szilárd, s emellett a kisebbségi közélet kiemelkedő képviselői. Tőlük várható ugyanis olyan teljesítmény, amilyen a kormányzati célok elérését lehetővé teszi. Feltételezhető, hogy általuk mozdíthatók meg mások, az ő álláspontjaik, tetteik hatása válhat jelentőssé. Ez kétségkívül így van. Az elitek jelentősége nyilvánvalóan éppen tagjainak átlagon felettiségében rejlik. Ám sokat levon fontosságukból az, hogy a rendelkezésükre bocsátott erőforrások egy részét saját belső harcaikra használják, más részét pedig többen nem a köz, hanem saját hasznukra fordítják, ha csak tehetik. Ám mindehhez döntést kell hozni a második kérdésben is, amelyik kimaradt az alkotmányozás folyamatából. Arról a rendszeresen megtapasztalt dilemmáról van szó, hogy a magyarországi politikai élet egyes csoportjai a határon túli magyarokat kívánják-e támogatni, vagy saját maguk támogatá74 A kisebbségek tagjainak egyenlősége mellett érvel Bob Reich: Minors within Minorities. In Avigail Eisenberg and Jeff Spiner-Halev (eds.): Minorities within Minorities. Cambridge University Press, 2005. Ugyanakkor identitásproblémáikat és csoportjaik helyzetét elemzi szintén az egyenlőség eszméjének fényében Avigail Eisenberg: Identity and liberal politics, the problem of minorities within minorities. In Avigail Eisenberg and Jeff Spiner-Halev (eds.): Minorities within Minorities. I. m. 83