Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

4. Támpontok

sát követően megnyíló határok lehetőségei mentén fejlő­dött, hanem a magyar állam számos programja révén is. E téren sokat tett a Magyar Köztársaság. A tudományos élet­ben és a felsőoktatásban a Magyar Tudományos Akadémia programjaitól kezdve a legkülönfélébb képzési programokon keresztül a magyarországi felsőoktatásban megjelenő lehe­tőségekig vagy éppen a határon túli oktatók támogatásáig nagyon sok mindent említhetnénk. Nem kevésbé jelentősek a kulturális tárca29 vagy éppen a Nemzeti Kulturális Alap ki­sebbségi magyarok számára meghirdetett, illetve számukra is hozzáférhető programjai. A rendszerváltás olyan társadalmi kapcsolatokat tett lehe­tővé, amilyeneket el sem lehetett képzelni a kommunista dik­tatúra évtizedei alatt. Zenekarok, színházak és persze a né­zők szabad jövés-menése, filmek, könyvek, újságok, folyóira­tok terjesztése közvetlen állami beavatkozás nélkül is szoros­ra szőtte a közös kulturális hálót. A vámhatárok megszűnése pedig még az árkülönbözet fékező erejét is kioltotta. Mindemellett ha a Magyarországgal való kapcsolattartás alatt nemcsak az ország földrajzi jellegét értjük, hanem a földrajzi határok közé nem zárható és zárandó magyar kultú­rát is, akkor Magyarországnak nemcsak határain belül, ha­nem határain túl is segítenie kell a kisebbségiek kötődését a magyar kultúrához. A kérdés azok közé sorolható, amelyek lényegi megítélé­sében nemcsak megszületett, hanem mindmáig meg is ma­radt az alkotmányos egyetértés Magyarországon. A magyar állam alapítványai nemcsak Magyarországon, hanem a hatá­rokon túl is jelentős összegekkel támogatták magyar kisebb­ségek kulturális életét. Figyelembe véve, hogy a szomszé­dos országokban nemegyszer kerültek olyan kormányok ha­talomra, amelyek csökkentették, sőt megszüntették a ma­gyar kisebbség kulturális támogatását, a magyarországi for­rások nélkül a határon túli magyarok jelenlegi kulturális in-23 A minisztérium időnkénti névváltoztatásai nem változtattak a helyzeten, így a szövegben e változtatásokat nem követjük nyomon. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom