Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
3. A hasznosítás módjai
pes a kisebbségi magyarok minél nagyobb hányadát bevonni mindannak megtartásába, fejlesztésébe, építésébe, amit magyarként élnek meg? Ki tudja legjobban ösztönözni a legtöbb kisebbségben élőt, hogy nemzetileg is aknázza helyzetének minden lehetőségét? A kisebbségiek esetében több ponton is illeszthető egymáshoz a két felfogás.21 22 Amennyiben a Magyar Köztársaság alkotmányos felelőssége mindenekelőtt a magyar kisebbségek nemzeti élete iránti felelősség, akkor a magyar kisebbségek nemzeti életének egyes területeinek kell a magyarországi támogató érdeklődésének középpontjában állnia. S éppen a nemzetileg hátrányos helyzetben élő kisebbségiek esetében mind minden egyén és szervezet kiváló teljesítményének, mind pedig az érintett társadalmi réteg minél nagyobb arányú részvételének egyaránt fontosnak kellene lennie számára. Hiszen az asszimiláció nyomása alatt minden kisebbségi magyar teljesítménye számít. Főként ha a társadalmi rétegződését tekintve kedvezőtlenebb helyzetben van az adott kisebbség, mint a többség.23 Tehát minél több ki-21 Bhikhu Parekh az egyén és közösség közti kölcsönös felelősséget s egymás iránti elkötelezettséget hagsúlyozza a többkultúrájú társadalomban létező csoportok vonatkozásában. Bhikhu Parekh: Defining national identity in a munticultural society. In Edward Mortimer (ed.): People Nation & State. London-New York, I. B. Tauris Publishers, 1999, 68-70. p. 22 David Miller szerint lehetséges a különféle nemzeti és egyéb csoportidentitások együttlétezése, sőt összhangjuk is kialakítható. Ehhez azonban sajátosjogok és intézmények kellenek. Lásd David Miller: On Nationality. Oxford, Clarendon Press, 1995, 153. p. Szerintünk az elvnek érvényesíthetőnek kell lennie a kisebbségen belül is. Főként ha a kisebbség ugyanezt várja el a nemzeti többségtől. 23 Általános az egyetértés abban a kérdésben, hogy a magyar kisebbségek mindegyike ilyen helyzetben van. A problémát részletesen Szarka László fejti ki. Szarka szerint azonban „a 19-20. századi asszimilációs folyamatok által mára külön altípussá átalakuló magyarországi kisebbségek számára ugyanakkor az anyanemzettel való szabad kapcsolattartás, a német, román, horvát, szlovén stb. nemzetállamok támogató és mintaadó kulturális politikája soha nem látott új lehetőségeket teremtett”. Szarka szerint azonban az a kérdés, hogy „a nemzetállamok utóvédharcai vagy az integráció egyszerre felszabadító és uniformizáló mellékhatásai közül az egyes etnikai közösségek szempontjából melyik folyamat határozza meg a következő egy-két évtizedet.” Lásd Szarka László: Kisebbségi helyzetek, közösségi alternatívák. Budapest, Licidus Kiadó, 2004, 123-124. p. 27