Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
Tartalom
8 Előszó állította a földreformot, s a telepítések által megpróbálta Dél-Szlovákia akkor még homogén magyar nyelvterületét megbontani. Munkámban sorra veszem a telepítésekkel kapcsolatos korabeli elképzeléseket és terveket, majd felvázolom magának a telepítéseknek a folyamatát, a földreform meghirdetésétől a telepesek megérkezésén és letelepedésén keresztül a telepes gazdálkodásáig. Ebből a szempontból a jelen munka annak a doktori disszertációnak a szerves folytatását jelenti, amelyet Kolonizáció Dél-Szlovákiában a két világháború között címmel a Pécsi Tudományegyetem multidiszciplináris doktori iskolájában 2005-ben védtem meg. Természetesen az idő és az újraolvasás mára még nyilvánvalóbbá tették azokat a hiányosságokat és hibákat, amelyek az akkori dolgozatot jellemezték. így a most megjelenő munka nem csupán kiegészítése a 2005-ös disszertációnak, hanem számos tekintetben újragondolása is. Az utóbbi években folytatott kutatásaimnak köszönhetően a jelen munka adatai frissebbek és pontosabbak, következtetései kiérleltebbek, stílusa talán gördülékenyebb. Jórészt megmaradt azonban az eredeti dolgozat szerkezeti felépítése és gondolati struktúrája, amely a feltárt forrásokra támaszkodva arra a határozott nézetre épül, mely szerint a földreform és a telepítések a korabeli csehszlovák nemzetállami törekvések fontos elemét képezték. Ennek és szakmai habitusomnak köszönhetően a témát elsősorban nem gazdaság-, illetve társadalomtörténeti szemszögből közelítem meg, hanem politikatörténeti alapokra helyezve. A pár évvel ezelőtti disszertációs munka egyik hiányosságát (bár ez a téma szándékos szűkítésének volt az eredménye) az jelentette, hogy a telepítések két világháború közötti történetét nem követte végig, hanem a kolonizációs folyamat 1920-as évek végére eső lezárásakor megállt. Ezáltal azok az események, amelyek az 1938-as első bécsi döntés következtében a telepesek életében bekövetkeztek, kimaradtak a dolgozatból. Már akkor is éreztem azonban, hogy e nélkül a történet lezáratlan és féloldalas. Munkám utolsó nagy fejezetét éppen ezért a telepesek 1938-as sorsának a bemutatása képezi, mintegy bizonyítva azt, hogy a durva nemzetpolitikai eszközök alkalmazása nem köthető kizárólagosan egyik rendszerhez vagy nemzethez, hanem a korabeli politika bevált eszközének számított. A telepesek története természetesen 1945 után is folytatódott, mint ahogyan ma is zajlik. Számos kolónián visszájára fordultak a nemzetpolitikai szándékok: nem a helyi lakosság váltott nyelvet, hanem a telepesek utódai voltak kénytelenek alkalmazkodni a környezetükhöz. Ma is vannak azonban olyan kolóniák, amelyek máig megtartották szláv jellegüket. Az első köztársaság idején alapított kolóniák második világháború utáni sorsát jelentős mértékben meghatározó interetnikus folyamatoknak a felvázolás azonban már egy teljesen új kutatás témája kell, hogy legyen. Szintén további kutatások feladatának tartom a földbirtokreform Dél-Szlovákiára gyakorolt hatásának, dél-szlovákiai eredményeinek a feltárását, amely a jelen munka kereteit meghaladta. Munkámban a földreformmal csak olyan mértékben foglalkoztam, amit elengedhetetlennek tartottam a telepítések megértéséhez. Egy többéves kutatás elengedhetetlen feltétele a megfelelő intézményi háttér. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a Fórum Kisebbségkutató Intézet nem csupán az oly fontos anyagi és logisztikai feltételeket biztosította kutatásaimhoz, hanem a szakmai és emberi bizalom, illetve a kutatói önállóság oly fokát is, amelynek következtében munkámat nem nyűgnek, hanem izgató szellemi kihívásnak éreztem. A magyarországi levéltárakban és könyvtárakban végzett kutatómunkámnak
