Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
2. A földbirtokreform helye és szerepe az első Csehszlovák Köztársaság politikájában
A földreform szlovákiai sajátosságai és eredményei 45 rom földmérő és agronómus, valamint ugyanennyi segéderő volt a személyzete, élén pedig a kiutalási biztos állt. A kiutalási biztosok munkája akkor kezdődött, amikor az ÁFH a lefoglalás hatálya alá eső adott birtokról eldöntötte, hogy az átvételre kerül. Ekkor a kiutalási biztos elkészítette a birtok átvételének tervét, amelyben meghatározta, hogy a birtok miként lesz felosztva. A hagyományos kiutalások esetében ezt a birtok kiutalási körzetének meghatározása követte, amely általában azokat a községeket jelentette, amelyek kataszterében az adott birtok volt, esetleg a szomszédos községeket. A nagybirtok kolonizációja esetén azonban a kiutalási körzet nem volt meghatározva, hiszen lakóhelytől függetlenül mindenki jelentkezhetett. A kiutalási biztos következő feladata a körzeti és helyi tanácsadó testületek létrehozása volt. Ezek a testületek, amelyekbe az igénylők érdekvédelmi szervezetei (a Hodžáék által létrehozott földműves-szövetkezetek és Domovinák), a nagybirtok hivatalnokai, a légionárius szervezetek, a környező települések nevezhettek tagokat, a kiutalási biztos tanácsadó testületéként működtek, döntési jogkörük azonban nem volt. A kiutalási törvény idevágó paragrafusa egyébként sem tette kötelezővé ezek létrehozását, amit a törvény egyik megfogalmazója azzal indokolt, hogy így el lehet kerülni azt, hogy a nemzetiségi területek lakossága beleszóljon a földkiutalások menetébe.140 Ezt a joghézagot kihasználva a kisebbségek által lakott vidékeken általában nem is hozták létre ezeket testületeket. A tanácsadó testületek létrehozása után a kiutalási biztos felhívást tett közzé, amely legkevesebb nyolcnapos határidőt szabott meg a kiutalásra jelentkezőknek, hogy földigényüket benyújtsák. Miután a körzeti földhivatalokban megtörtént a kiutalásban részesülők kiválasztása, a kiutalási biztos készítette el a kiutalási javaslatot, amely már tartalmazta, hogy az egyes igénylők milyen nagyságú és minőségű földet kapnak. Erről a jelentkezőket is értesítették, s miután ők ezt elfogadták, hozta meg a végleges döntést az ÁFH. A kiutalási biztos feladata a továbbiakban a kiutalandó birtokok bonitációjának elvégzése, a kiutalási ár kiszámítása, a kiutalások pontos formájának meghatározása volt, amelyet a kiutalások grafikus tervének elkészítése követett. Végül a kiutalási biztos jelölte ki a kiutalt birtok határait, s jelenlétében vehették át az új tulajdonosok a nekik juttatott földterületet. A húszas évek közepén felgyorsult a reform végrehajtása, miközben a kis kiutalások mellett megkezdődött a maradékbirtokok kiutalása is. Az ÁFH közlése adatai szerint 1922-ben csupán 3, 1923-ban már 17 maradékbirtok került kiutalásra, a következő években pedig tovább emelkedett ez a szám. A maradékbirtokok kiutalása azonban nem a reform lassú végrehajtása miatti elégedetlenség ellen hatott, hanem inkább növelte azt, hiszen ezek kiutalása során minden másnál jobban érvényesültek a pártpolitikai szempontok, illetve volt tapasztalható a korrupció. A földreform szlovákiai végrehajtása végül az 1925-1927 között érte el a csúcspontját, míg a húszas évek végén már lecsengőben volt, a nagy világgazdasági válság pedig véglegesen mellékvágányra terelte. Noha a reform végrehajtásának munkálatai (pl. a bekövetkezett változások telekkönyvi rögzítése) még a harmincas években is javában folytak, az ÁFH 1933-ban bejelentette a földreform befejezését, egy 1935. január 25-i kormányrendelettel pedig magát az Állami Földhivatalt is felszámolták, feladatait pedig 140 ANS, f. RNS, k. 14, Výbor pro pozemkovou reformu, 39. ülés, 1919. december 12.
