Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
190 Telepesek a történelem viharában tői - kártérítés mellett - el lehessen azokat venni. Figyelmet érdemel azonban az, hogy a tervezet bizonyos mértékig különbséget kívánt tenni a telepesek között, hiszen a cseh telepesekkel ellentétben a szlovák kolonisták egy részének a helyben maradását nem zárta ki - ha maradásuk a helyi őslakosság érdekeit nem sérti. A javaslat a revízió alá került és hatálytalanított földjuttatásokat elsősorban a helyi magyar lakosság és a vitézek kielégítésére kívánta felhasználni. Budapesten azonban azt is felismerték, hogy a csehszlovák földreform eredményeinek felszámolása kizárólagosan jogi eszközökkel nem érhető el. Ezért a kormányzati körök a körülményesnek tűnő s számos problémát felvető jogi megoldás mellett, illetve helyett a direktebb és az erőszakot sem mellőző megoldásokat sem zárták ki. Abban reménykedtek, hogy a magyarlakta területek visszacsatolást követően bevezetendő katonai közigazgatás olyan helyzetet teremt majd, amely a telepesek döntő többségét távozásra bírja. Ebből a szempontból a magyar kormányzatnak kapóra jött a Dél-Szlovákiában a müncheni döntést követően kialakult hangulat, amely a telepesek elbizonytalanodásához vezetett. Ebbe az irányban hatott az 1938 őszén a magyar-szlovák államhatár térségében bekövetkezett legnagyobb fegyveres konfliktus is, amelyre október 5-én került sor. A kacagópusztai incidensként elhíresült események során a Rimaszombat alatti határszakasz magyarországi oldalán állomásozó hangonyi határbiztosító század egységei 1938. október 5-én a hajnali órákban áttörték a csehszlovák határvédelem első vonalát, s néhány óra időtartamra hat, magyarok általa lakott települést (Harmac, Jéne, Darnya, Serke, Simonyi, Velkenye) elfoglaltak.474 475 Felcsíki Gábor százados önhatalmú és kalandor támadása, amely során kilenc támadó esett el és tizennégyen kerültek csehszlovák fogságba, végül megtört a harmincas évek második felében a határszakaszon kiépített betonbunkerek géppuskatüzében, a támadók pedig visszavonultak a határ mögé. Mint Felcsíki visszaemlékezéséből kiderül, a százados a támadást egy általános Csehszlovákia elleni háború első lépésének szánta, miközben közvetlen célja az államhatártól mintegy négy km-re található - árvái szlovák optánsokkal és cseh légionáriusokkal betelepített - négy kolónia, Kacagópuszta, Gernyőpuszta, Leánymező és Csobánkapuszta elfoglalása, a telepesek elűzése, a telepes birtokok megszerzése volt. Felcsiki szavai szerint „a soksok telepes ház piros cserepes teteje kihívóan piroslott a kukoricaföldek között, amikor a trianoni határszélről távcsöveztük azokat. Katonáim - sokgyermekes családapák, napszámosok, zsellérek, munkások, nincstelenek - irigykedve nézték ezeket a légionista telepeket.”'175 A százados az elfoglalt telepes birtokokat saját katonái között osztotta volna ki (egy, a civil életben szolgabíróként tevékenykedő karpaszományos vadászt már meg is bízott az „új honfoglalás” telekkönyvi rendezésével), remélve azt, hogy „a háború zűrzavarában egy kis »hivatali hatáskör túllépés« észre sem vevődik”.476 A támadás nem kis riadalmat keltett a telepesek között, akik közül (elsősorban a légionárius múlttal rendelkezők) többen a határvédelem első vonalát alkotó Államvédelmi 474 Az esetről részletesen lásd Simon Attila: Síppal, dobbal, nagybőgővel - avagy kísérlet a „Felvidék visszafoglalására" 1938. október 5-én. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 8, 2006. 4. sz. 145-159. p. 475 HL, TGy-2893, 10. p. 476 Uo.
