Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
5. Az állami telepítések aranykora
A magánkolonizáció második korszaka 121 5.2. A MAGÁNKOLONIZÁCIÓ MÁSODIK SZAKASZA Noha az ÁFH már a kolonizáció második szakaszának megkezdése előtt úgy döntött, hogy kizárólag az állami telepítésekre fogják helyezni a hangsúlyt, a magánkolonizáció 1924 után is tovább folytatódott. A második szakasz magántelepítései azonban mértékükben és jellegükben számos tekintetben különböznek a korábbi időszakétól, ami elsősorban az állami szervek által nyújtott támogatás megszűnésének tudható be. A magántelepítések továbbra is az ÁFH, illetve később a Telepítési Hivatal ellenőrzése mellett történtek, s a nagyobb magánkolóniák helyszínének kiválasztásában továbbra is megfigyelhető egyfajta tudatosság, amely valamiféle központi irányítást feltételez. Hathatós állami hátszél hiányában viszont az ún. kolonizátorok (telepítési szövetkezetek, a Szlovák Liga, bankok) kivonultak a kolonizáció folyamatából, s így a magánkolonizáció szinte teljes mértékben az ÁFH által engedélyezett szabad kéz alatti földvásárlásban merült ki. Ennek köszönhető, hogy a földreform második szakaszában létrejött magánkolóniák között csak elvétve találni nagyobb létszámút, míg többségük a néhány családos szórványtelepítés kategóriájába tartozik. A telepítések második szakaszában, az első szakaszhoz hasonlóan, a magántelepítések súlypontja továbbra is a Duna menti területektől keletre, az Ipoly menetére, Nógrádra és Gömörre esett. Igaz a dimbes-dombos honti, nógrádi és gömöri vidékeken létrehozott telepek legtöbb esetben alig néhány családot fogadtak be csupán. Alapításának idejét tekintve a második, jellegét véve azonban még az első korszak terméke a Fél község kataszterébe tartozó Tamásháza majorság mellett létrehozott telep, amelyet Ignác Gessay alapított még a kolonizációból való kivonulása előtt, 1924 folyamán. A Kis-Duna közelében felépült telepre 23 kolonista érkezett, akik 259 ha területen osztoztak meg.338 Noha Tamásháza kolónia a termékeny csallóközi táj szélén helyezkedett el, a telepesek meglehetősen elégedetlenek voltak letelepedésük körülményeivel. Ez részben a kolonizátor és a telepesek által a termőföldért fizetett árkülönbségből, részben Gessay ígéretének a be nem teljesüléséből fakadt. Gessay ugyanis kétezer koronáért vette a termőföld holdját, a telepeseknek viszont 3200 koronáért adta tovább.339 A tamásházaiak 1924 márciusában az ÁFH-nak küldött levelükben azt is elpanaszolták, hogy a birtokot még mindig nem íratták át a nevükre, s így nem tudnak hiteleket felvenni, valamint azt, hogy a nekik kiutalt földek egy része a közeli Kis-Duna miatt vizenyős, ráadásul a gát miatt elegendő építkezési területük sincs. Szintén kifogásolták azt, miszerint Gessay nekik ígérte a Kis-Dunán közlekedő komp jövedelmét, de azon osztozniuk kell az anyaközségük magyarjaival.340 Amikor pedig az ÁFH panaszukra azt válaszolta, hogy magánkolóniáról lévén szó, nem kíván a kolonizátor és a telepesek közötti vitába beavatkozni, a telepesek azzal védekeztek, hogy őket senki sem világosította fel arról, hogy mi különbség van az állami és a magánkolonizáció között. A második korszak legnagyobb magánkolóniáját 1929-ben alapították a Dunaradvány község kataszterébe tartozó Baloghpusztán. Igaz, ebben az esetben Csehszlovák Néppárt Martin Mióura vezette szlovák szekciója állt a telepítések mögött. Ők szervezték 338 SNA, f. KR, k. 32. 339 SNA, ŠPU Praha 3259. doboz, Výstavba súkromných kolónii, č. 23884/26. 340 SNA, f. ŠPU Praha, k. 3216. č. 27939/24., Stížnost kolonistu z Tomášova dvoru u Eberhartu.
