Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
5. Az állami telepítések aranykora
Állami telepítések a Telepítési Hivatal megalapítása után 119 lett épült ki. A Pozsony-Érsekújvár között futó vasút mellett, Galánta közvetlen szomszédságában hozták létre a galántai kolóniát. Az 1926-ban alapított telepek közül az utolsó, Ágotamajor, már az Ipoly vonzáskörzetébe tartozik, s a térség egyetlen állami alapítású kolóniájának számít. 1927 az állami telepítések csúcspontját jelenti, hiszen ebben az évben összesen 11 kolóniát hozott létre az ÁFH. Az ebben az évben alapított telepek esetében azonban már jól követhető a területi hangsúlyok eltolódása, hiszen a korábban legerőteljesebben preferált Csallóközben csak egy kisebb kolónia (Balázsfa) alakult, míg a kolóniák többségét a Mátyusföldön, illetve ezek folytatásaként az Érsekújvár és Nyitra közötti térségben hozták létre. Ezenkívül egy-egy állami telep megalapítására került sor Barsban, Nógrádban és a Bodrogközben is. A Mátyusföldön alapított kolóniák közül a legjelentősebbnek a Pozsony-Érsekújvár vonal mellé telepített tornóci telep bizonyult, ahová 46 szlovák és cseh telepes került, akik közül néhányan már korábban is a helyi nagybirtok alkalmazottai voltak. A Nagyfödémes kataszteréből kihasított szőgyénmajori és hajmáspusztai telepek közepes nagyságúaknak számították, a pallócpusztaí és újvilágmajori kolóniák viszont a legkisebbek közé tartoztak, hiszen az elsőn csupán két, a másodikon pedig kilenc család kapott birtokot. A mezőkeszi (Polný Kesov) és nagyfalui (Dolina Veľká) kolóniák létrehozásával folytatódott a Nyitra és Érsekújvár közötti térség kolonizálása. Az itt kialakított telepek országos viszonylatban is a legnagyobbaknak számítottak, s mivel vegyes etnikai területről volt szó, a telepesek jó része a lefoglalásra került nagybirtokok volt szlovák nemzetiségű alkalmazottai közül került ki. Igaz, ők csupán egy-két hektár nagyságú birtokhoz jutottak. így az Örmény kataszterében létrehozott Dolina Velká kolónián 80 telepes csupán átlagban 3 ha alatti gazdaságot kapott, az északabbról ide költözött „valódi telepesek” birtokai viszont meghaladták akár a 20 ha nagyságot is. Hasonló volt a helyzet a közeli Mezőkeszi kolónián is, ahol a 150 telepes birtokból mintegy százat a volt nagybirtok alkalmazottai kaptak. Az 1927-ben létrehozott további állami telep közül a garamdamásdi, a már korábban megalapított bényi és csatai kolóniákkal együtt, a Párkány és Léva közötti, a Bodrogközben megalapított bélyi légionárius telep pedig a Kassától Kárpátalja irányába vezető vasútvonalat biztosította. Ugyanebben az évben Szilassy Béla losonci nagybirtokán juttatott telepes birtokhoz a Telepítési Hivatal egyetlen szlovák családot, létrehozva így az ország legkisebb, mindössze 18 hektár nagyságú kolóniáját. 1928-től már a telepítések levezető szakaszáról beszélhetünk, noha ebben az évben jött létre Szlovákia legnagyobb kolóniája a Komját községhez tartozó Újdögösmajor helyén. A kolónia számára kihasított 1150 hektárnyi területen 166, javarészt szlovák család jutott földhöz. A közeli mezőkeszi és Dolina Velká-i telephez hasonlóan azonban a újdögösmajori (Degeš) kolónián is többségben voltak a csupán három hektár alatti juttatásban részesülő volt alkalmazottak. A légionárius telepítések záróakkordjának számított az ebben az évben létrehozott köbölkúti telep, ahová Oroszországból hazatérő telepesek költözhettek. Az 1929-ben alapított három állami kolónia közül már csupán a Zselízi járásba tartozó bimbolapusztai számít jelentősebb beruházásnak, ahol összesen 41 család kapott telepes birtokot. A Bodrogszerdahely melletti telepre 14 család érkezett, a csallóközi Etrekarcsa telep pedig csak kis jóindulattal tekinthető valódi kolóniának, hiszen az érintett 5 család nem egy helyen, hanem a lefoglalásra került Bartal-birtok egymástól távol eső helyein kapott kiutalást.
