Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
Kronológia
48 A jogfosztottság időszaka 1944. december 30. Esterházy Jánosnak a szlovákiai magyarsághoz intézett december 27-i szózatának közlésével beszünteti megjelenését a Magyar Párt hivatalos lapja, a pozsonyi Magyar Néplap című politikai hetilap is (főszerkesztője Stelczer Lajos, „lapvezér" és kiadó Esterházy János volt). Hubert Ripka, a londoni csehszlovák emigráns kormány államminisztere kifejti a szovjet kormány képviselője előtt kormánya azon óhaját, hogy a Magyarországgal kötendő fegyverszüneti egyezménybe foglalják bele többek között a magyarszlovák lakosságcsere, valamint a magyarok kitelepítésének elvét. A szovjet Vörös Hadsereg bevonul Fülekre. 1945. január 5. Kassán a nyilasok meggyilkolják Tost Lászlót, a város nyugalmazott polgármesterét, a magyar Országgyűlés volt képviselőjét, aki a nyilasuralom alatt üldözött személyeknek nyújtott védelmet. 1945. január 13. Pozsonyban a Magyar Párt vezetőségi ülése Ferber Viktor, a nyilas kormány pozsonyi követségi első titkárának jelenlétében elfogadja Esterházy János lemondását, s a párt élére öttagú Direktóriumot nevez ki, amelynek tagjai: Brogyányi Kálmán, Duka Zólyomi Norbert, Garzuly Ferenc, Pécsi Jenő és Stelczer Lajos pártigazgató. A pártelnöki tisztséggel megbízott Garzuly Ferenc háromnapi gondolkodási idő után bejelenti, hogy nem vállalja a felkérést. 1945. január 14. A szovjet Vörös Hadsereg elfoglalja Losoncot. 1945. január 15. Moszkvában a szövetséges nagyhatalmak, valamint Csehszlovákia és Jugoszlávia képviselői rögzítik a Magyarországgal kötendő fegyverszüneti megállapodás feltételeit. Zdenék Fierlinger, a londoni csehszlovák emigráns kormány moszkvai követe megpróbálja elérni, hogy az egyezménybe foglalják bele a szlovákiai magyarság háború utáni egyoldalú kitelepítésének elvét, valamint a Csehszlovákia és Magyarország közötti hadiállapot kezdetének 1938. október 7. vagy november 2. elismerését. V. M. Molotov szovjet külügyminiszter támogatásáról biztosítja a csehszlovák követelést, W. A. Harriman amerikai nagykövet ugyanakkor elutasítja, J. Balfour brit nagykövet pedig a majdani békekonferencia hatáskörébe tartozónak nyilvánítja a kérdés eldöntését. 1945. január 17. Kassán megjelenik a Felvidéki Újság című politikai napilap utolsó száma. Felelős szerkesztője Forgách Géza, felelős kiadója Rainer Brúnó volt.