Simon Attila (szerk.): A határon túli magyar tudományos könyvkiadás - Nostra Tempora 12. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
Biró A. Zoltán: Tudományos könyvkiadás Erdélyben 1989 után
Tudományos könyvkiadás Erdélyben 1989 után 43 egyértelműen érdekeltek (kutatóműhelyek, csak tudományos kiadók, egyetemi könyvtárak), azok nagyon egyéni működési módot választottak. Nem az okozza a problémát, hogy a könyvkiadás világa sokszereplős, hanem a szereplők működésének és érdekeinek sokfélesége, illetve egymáshoz nem kapcsolódása. A sok szereplő sokféle magatartása között a tudományos könyvkiadás rendszere van is, nincs is. Van, mert évente tudományos könyvek sokasága kerül kinyomtatásra, nincsen, mert a könyvek útja és szakmai/társadalmi szerepe az esetek nagy többségében nyomon nem követhető módon alakul. Egy kis túlzással azt lehetne mondani, hogy az erdélyi magyar tudományos könyvkiadási gyakorlatban nincsen két olyan könyv, amelynek elkészítése, a kiadás szakmai előkészítése, finanszírozása, terjesztése, reklámja, szakmai hasznosítása hasonló modell szerint történne. Az egyéni „könyv-utak” sokfélesége pedig nem csak roppant költséges és időigényes szórakozás, hanem - kimenetében - bizonytalan is. Sosem lehet előre tudni (utólag még kevésbé lehet rekonstruálni), hogy egy-egy szakkönyv a saját életútján miért, hol akadt el. Ez nemcsak a magyarországi támogatások hasznosulása szemszögéből fontos kérdés, hanem a fiatal kutatók szakmai szocializációja, az egyetemi képzés, vagy a társadalomfejlesztési programokban való hasznosítás szempontjából is. Tudományos könyvek vannak, azonban a tudományos könyvkiadási rendszer fentebb bemutatott jellegzetességeiből, az egyes szereplők által választott utak sokféleségéből adódóan ezeknek a kiadványoknak a társadalmi szerepe csak kismértékű és nagyon behatárolt lehet. Mivel a tudományos intézményrendszer és a tudományos munka a szó szoros értelmében véve szervezetlen és esetleges, a tudományos könyvkiadás sem nagyon lehet más. Azt lehet mondani, hogy a tudományos könyvkiadás jelenségköre a kisebbségi „önszerveződés” tipikus jelensége: párhuzamosan több ponton indul el, a szereplőket nem a társadalmi feladatokban való egyetértés vagy a szakmai feladatokat illető munkamegosztás hozza össze, hanem a területfelosztási játszma. Az intézményesülés során a szakmai szempontjai csak igen kis szerepet kapnak, a magyarországi anyagi támogatás nagyon fontos szerveződési keretfeltételt jelent, ugyanakkor a rendszer működése értelemszerűen rezervátum jelleget vesz fel. A szakmai kritériumok helyett a kisebbségi identifikáció kritériumai a meghatározóak, a szakmai hasznosulás (felsőoktatás, fiatal kutatók nevelése) a versenyképesség, a rendszer szakmai továbbépítése, a piaci szempont nem kerül előtérbe A jelenlegi diffúz és véletlenszerűségek alapján működő rendszer sokféle terméket hoz létre, nagyon változó és ki nem számítható színvonalon. Ebben az értelemben - miközben a magyarországi támogatás fontosságát a tudományos könyvkiadás terén nem lehet eléggé hangsúlyozni - a rendszer egésze a szakmai tevékenységet inkább korlátozza, mintsem segítené.
