Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Melléklet
166 Interjúk iskola Miután én voltam egyedül apátián, mert a többi unokatestvéremnek mindnek volt apja, egy, a nagybácsikból álló „régenstanács” döntött mindig a sorsomról. Arról, hogy mikor kell új ruha, télikabát, új cipő, mikor kéne elküldeni, mert „nagyon sápadt”, valahová nyáron, meg arról is, hogy mit tanuljak. Valószínű, hogy egy ilyen „régenstanácsi” döntésnek tudható be, hogy én a zsidó elemiben az első osztályt magyarul kezdtem járni, a másodiktól kezdve azonban már szlovákba írattak be. Nyilván azért, hiszen a mienk egy magyar család volt, zsidó létünkre a magyar sorsot vállaltuk, mert 1929-re már biztos volt, hogy Csehszlovákia az egy stabil rendszer, Magyarországon ráadásul még numerus clausus volt az egyetemeken, tehát egyetem itt volt, a prágai Károly Egyetem, mert természetesen humán szakmát vagy humán hivatást néztek nekem. Szerencsére jogásznak nem akartak adni, mert a négy évvel idősebb unokabátyám lett volna az ügyvédi iroda várományosa. A zsidó elemi szlovák osztályában velem mindössze egy szlovák anyanyelvű járt. Ez már akkor egy tudatos stratégia volt a zsidó szülők részéről, hogy az államnyelvet egy olyan szinten sajátítsuk el, mire leérettségizünk, hogy szemrebbenés nélkül bekerülhessünk akár a brünni, akár a pozsonyi vagy a prágai főiskolákra és egyetemekre. Prágának nagyon jó híre volt, mert már jöttek onnan vissza kassaiak és azok nagyon lelkesek voltak, mert az egy olyan kis Párizs volt, nagyszerű élet volt, és mindenféle lehetett egy egyetemi polgár, tehát ha cionista volt, akkor nem bántották, ha kommunista volt, nem bántották, ha magyar-párti volt, azért boldogulhatott, ha Masaryk-párti volt, az sem számított. Volt a prágai magyar diákoknak is egy körük, mindenféle körök voltak, sőt volt a Csehszlovákiai Fiatalok Szövetségének egy magyar szekciója, amelyik Prágában működött és Kassán. vallásosság Az elemiben (neológ) volt olyan tanár, akit szerettünk, volt, akit kevésbé. Akire nagy szívvel tudok visszaemlékezni, az a bizonyos Benedikt, aki hittant is tanított, de ő volt a tanárok között a legfiatalabb is. Egy abszolút modern ember volt. Azt
