Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Utószó egy 10 évvel ezelőtt keletkezett értekezéshez, avagy a felemás asszimiláció

Utószó egy 10 évvel ezelőtt keletkezett értekezéshez 135

Paradox módon az asszimilációs diskurzus másik, pragmatikus pozíciója megvédhet az irredentizmus és az antiszemitizmus vádjától is. Ha az olyan közösségeket, mint pl. a kassai, 1920 után elfeledjük, nem kell foglalkoznunk azzal a traumával sem, melyet e generáció akkoriban megélt. Csak addig kutatjuk őket, ameddig a magyar állam határain belül élnek. így megkíméljük magunkat attól a kellemetlenségtől is, hogy valamit - a szó etnikai, közösségi értelmében, ahogy azt a csehszlovák első köztársaságban használták - zsidónak kell neveznünk: az általunk kutatott zsidók egyben mind magyar állampolgárok is.

Meglehet, hogy azért ragaszkodnak oly sokan mindmáig az asszimilációs modellhez, mert még a legbátrabbak sem találtak más modellt a soá tragédiájának magyarázatára (Volkov 1990*/2000; Bauman 1992b). S bár a többes perspektívák, nem folytonos identitáspolitikák és hibrid identitások olykorolykor már felbukkannak a legfrissebb kutatásokban, a magyar-zsidó együttélés új modelljének kidolgozása még várat magára.

Bécsben, 2002 decemberében