Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Kronológia
320 A kormányzati autonómia időszaka tonaság megindult, technikai okokból lehetetlen. Annak a reményének ad kifejezést, hogy Volosin úgy is mint egyházi férfiú mindent el fog követni a fölösleges vérontás megakadályozására.) - A honvéd vezérkar főnöke 12 órakora következő hivatalos jelentést adta ki: „A magyar csapatok előrenyomulása a ruszin területen március 15-én tovább haladt. Prchala tábornok hadikövetet küldött a magyar lovasdandár parancsnokához és a cseh erők elvonulására öt napi haladékot kért. - A m. kir. honvéd vezérkar főnöke azonnali fegyverletételt követelt. Az ezirányú tárgyalások folyamatban vannak.” Az MTI szerint „az Erdős-Kárpátok megszállása komoly ellenállás nélkül megy végbe". - 15 óra 20 perckor Huszton megkezdte munkáját Kárpáti Ukrajna első és utolsó szojmja. (Az elfogadott 1. sz. törvény többek között kimondta: a terület független állam, hivatalos megnevezése Kárpáti Ukrajna, államformája köztársaság az élén az elnökkel és a választott szojmmal, a hivatalos nyelv az ukrán, a hivatalos szfnek a kéksárga, a cfmerpajzs jobb oldalában piros alapon egy medve, a bal oldalon négy kék és sárga sáv, Szent Vlagyimir nagyfejedelem jelképe [a trezub], a középső fogán kereszttel. Az állami himnusz a Scse ne vmerla Ukrajina...) A szojm bezárása után Volosin Avgusztin miniszterelnök azonnal összehívta a minisztertanácsot, amelyen többek között a következőket mondta: a reguláris magyar hadsereg vonult fel ellenük, az ellenállás értelmetlen, Ukrajna ügye munkát kíván tőlünk és nem a halálunkat. Volosin Budapestre küldte Brascsajko Julijt és Dolinái Mikolát, illetve Szlovákiába Klocsurak Sztepant. Perevuznikot megbízta, hogy maradjon a helyén, és várja be a magyar hadsereget, rendezze türelemmel a felmerülő problémákat. A többi kormánytag szabad kezet kapott a cselekvésre. Volosin maga azonnal Nagybocskóra utazott. (A városban maradt kormánytagokat a huszti német konzulátus vette védelmébe.) - A honvéd vezérkar főnökének hivatalos jelentése szerint 20 órára a magyar csapatok elérték „a Tisza völgyében Verécze, a Borzsova völgyében Cserhalom, a Latorca völgyében Szolyva és az Ung völgyében Ókemence vonalát. A mai napon több mint 100 község jutott a honvédség birtokába, közte Nagyszőlős, Királyháza, Szentmiklós, Nevicke." A legsúlyosabb harcokra Huszt előtt, a Tisza jobb partján elterülő Vörös mezőn került sor. Szics-gárdisták, csehszlovák katonaság, de főként gimnáziumi tanulók álltak szemben a magyar hadsereggel. A fogságba esettek többségét a helyszínen, a többieket néhány nap múlva Szlatina határában kivégezték. - Este a magyar rádióban Sztojka Sándor munkácsi görög katolikus püspök intézett beszédet „a ruszin néphez". - 23 órakor Lev Prchala kö-