Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

Kronológia

A Volosin-kormány 317 azt, hogy a nemzetek történelme szenvedéseken épül fel és szenvedés nélkül nincs megváltás. Azt hiszem azonban, hogy senki sem veszi rossz néven, ha bizonyos időre vissza akarok vo­nulni a politikai élettől, meg akartok pihenni kissé, annál inkább, mert az új viszonyok közepette itt, Magyarország területén mint csehszlovák állampolgár, vendégnek érzem magam. Ezzel a ven­dégjoggal semmi körülmények között sem akarok visszaélni. Po­litikai barátaimnak és híveimnek egyet mondhatok csak, hogy ki­ki a maga helyén, akárhol helyezkedett is el, becsületesen, ön­tudatosan és férfiasán teljesítse honpolgári kötelességét. Azon­ban ne feledjék el, hogy mint egyesek és személyek csak kis, ap­ró részei a nagy nemzeti testnek és minden emberi élet csak annyiban bír értékkel, amennyiben szolgálja az egész nemzettest életét." - Megalakult a MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesü­let) ungvári szervezete. Elnök: Vajkóczy György. 1939. március 6. Emil Hácha köztársasági elnök megerősítette tisztségében Avgusztin Volosin miniszterelnököt és Lev Prchala belügyminisztert, leváltotta Julij Révai minisztert (amiért a hónap elején a föderatív kormány engedélye nélkül utazott Berlinbe), és helyébe Sztepan Klocsurakot nevezte ki. - A kárpátukrán kor­mány a prágai minisztériumon keresztül panaszt tett a magyar kormánynál a magyar propaganda miatt. 1939. március 8. Volosin Avgusztin miniszterelnök nyilatkozata sze­rint Kárpátukrajna lakossága 640 000 fő, ebből ukrán 75%, zsi­dó 12,75%, magyar 4,06%, cseh és szlovák 3,75%, német 1,04%. - A magyar parlamentben Fenczik István interpellált a kárpátoroszok önrendelkezési jogának biztosítása érdekében. - A magyar parlamentben Hubay Kálmán bejelentette a Nyilaske­resztes Párt megalakulását. 1939. március 9. A prágai német követség titkára, Hoffmann Hamil­­kar lett a huszti német konzul. - Különvonattal több mint ezer ru­szin munkást vittek Németországba. - Rudolf Beran cseh-szlovák miniszterelnök lemondatta a szlovák kormányt (Tisót). Az új szlo­vák miniszterelnök Karol Sidor. -> 1939. március 14. 1939. március 10. Emil Hácha köztársasági elnök elrendelte a szojm összehívását Huszton március 21-ére, de Avgusztin Volo­sin miniszterelnök kérelmére az időpontot március 15-re módo­sította. - Budapesten a minisztertanács ülésén elhatározták, hogy a német hadsereg Csehszlovákiába történő bevonulása, il­letve Szlovákia függetlenségének kikiáltása esetén a honvédség megszállja Kárpátalját akkor is, ha ehhez a németek nem járul­nak hozzá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom