Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Kronológia
234 Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1935. március 31. Az Őslakó írta: „A pozsonyi m. kir. konzulátus a m. kir. külügyminisztérium felhatalmazása alapján április hónapban kísérletképpen ún. hétvégi láttamozásokat fog adni, amelyeknek érvénye magyarországi beutazásra valamely péntek déli tizenkét órától a rákövetkező hétfő déli tizenkét óráig fog terjedni.” Amennyiben a „weekend-vízumok" beválnak, „úgy a m. kir. külügyminisztérium esetleg továbbra is rendszeresíteni fogja." - A Pesti Napló írta: „Sátoraljaújhely már régebben akciót indított, hogy a munkácsi millenniumi emlékművet, a híres turulmadarat, amelyet a csehek még 1924. december 17-én lefűrészeltek a Rákóczi-vár oldaláról, megszerezze és Sátoraljaújhelyen állítsa fel. - Sátoraljaújhelyen nemrégiben új akció indult. Kozma György főispán a miniszterelnökhöz fordult. A miniszterelnök felvette a kapcsolatot a cseh külügyminisztériummal, ahonnan közölték, hogy az ügyben nem tárgyalhatnak, mert a turul be lett olvasztva és anyagát egy cseh hősi emlékmű öntéséhez használták fel." 1935. március Munkácson Komlósi László új pártot alapított Podkarpatszka Rusz Egységes Pártja néven. - Beregszászban Tamás Mihály megalakította a Munkások és Földművesek Független Szocialista Pártját. - Kárpátalja-szerte házkutatásokat tartottak az Autonóm Földműves Szövetség tagjainál. Bródy András parlamenti és Demkó Mihály országos választmányi képviselők Antonín Rozsypalnál, a kárpátaljai Országos Hivatal elnökénél tiltakoztak. - Községi választások voltak a Munkácsi, a Beregszászi, a Huszti és a Técsői járás 29 településén. - Genfben a Földrajzi Társulatban Pierre Revilliod tartott előadást „Ruténföldi benyomások” címmel. 1935. április eleje Az iskolaügyi minisztérium jóváhagyta az önálló kárpátaljai ortodox zsidó központi iroda alapszabályát azzal a kikötéssel, hogy az iroda felállítására a választások után kerülhet sor. 1935. április 1. Sztrájkba léptek a kárpátaljai malmok a gabonamonopólium ellen. 1935. április 2. Siménfalvy Árpád tartománygyűlési képviselő az Országos Hivatalhoz folyamodott, hogy nyújtson anyagi támogatást (az 1903. szeptember 20-án felállított) tiszaújlaki Rákóczi-emlékmű rendbe hozásához. 1935. április 6. Tiszaújlakon és Ungváron Rákóczi-ünnepséget tartottak. - Megjelent az idegen állampolgárok nyilvántartásáról szóló törvény. Eszerint aki két hónapnál tovább akar a köztársaság területén tartózkodni, annak tartózkodási engedélyt kell kérni az illetékes hatóságoktól.