Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
II. A hatalomváltástól a trianoni békeszerződés becikkelyezéséig
A felvidéki magyarsággal foglalkozó...49 magyar ideológiájú intelligencia: a jövendő szlovenszkói parlamenttől biztosra vehetjük, hogy az Magyarországhoz sokkal szorosabban csatlakozik, nem veszi igénybe mindazt a szabadságot, amelyet most mi megígérünk.”130 A tervezet valóban széles körű területi autonómiát helyezett kilátásba a szlováklakta területeknek, melyeknek határait „ethnográfiai határ szerint fognak kikerekítetni". A tervezett szlovák nemzetgyűlés jogszabályai ellen a központi kormány csak abban az esetben emelhetett volna kifogást, ha azok valamely országos törvénybe ütköznek.131 A tervezettel valószínűleg a későbbiekben nem foglalkoztak komolyan a magyar kormánykörök, hiszen egyre inkább a katonai visszafoglalást helyezték előtérbe. A Tót Főosztály és a Tót Központi Iroda munkatársai nagyrészt a magyar érzelmű felvidéki származású szlovák értelmiségiek, újságírók, hivatalnokok köréből kerültek ki. Munkájukban részt vett Clair Vilmos, Dvortsák Győző, Janovetz Lajos, Pechány Adolf, Podhradszky György, Steier Lajos, Szviezsényi Zoltán. Az ő nyelvtudásuk és helyismeretük nélkülözhetetlen volt az intézmények munkájához. A magyarországi szervezetek autonómiával kapcsolatos elképzelései gyakran váltottak ki heves támadásokat a nacionalista magyar körök részéről. A Területvédő Liga ezért indított kampányt Dvortsák Győző ellen, akit az első nemzetgyűlési választásokon a nyíregyházi választókerületben képviselővé választottak. A liga vezetői levelet írtak Nyíregyházára, amelyben felháborodásukat fejezik ki, mivel „Dvortsák Győző az országot feldaraboló nemzetiségi autonómiák alapján áll".132 A trianoni Magyarország „hivatalos nemzetiségi politikusainak" helyzetét a Tót Főosztályvezetője így jellemezte. „Bénítólag hatott elsősorban a bizalmatlanság, mely a nemzetiségi politika exponenseinek működését oly hálátlan és keserű feladattá teszi. A magyar politika és társadalmi élet egyes felületesen gondolkodó rétegei abban vélik hazafias érzésüket dokumentálni, ha ab ovo gyanús és ártalmas akciónak tekintenek minden törekvést, mely a nemzetiségekkel a békés megegyezés útjait keresi. Másrészről a nemzetiségek vezérférfiai a legnagyobb bizalmatlansággal és fenntartással fogadnak minden hivatalos helyről jövő közeledést, mert nem bíznak a magyarság őszinteségében és a magyar kormányzat ígéreteinek komolyságában. A hivatalos nemzetiségi politikus a bizalmatlanság e két malomköve között őrlődik, árulónak feltüntetve a magyar közvélemény felületes rétegei s renegátnak saját faja szempontjából."133 Az irredenta törekvések egységesítése érdekében a kormány kezdeményezésére 1920 áprilisában létrejött egy titkos szerv, amely irányította és koordinálta a kormány ilyen irányú törekvéseit. A titkos
