Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Jegyzetek
250 Jegyzetek le, 2000. 2. sz. 67-84. p. - Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság anyaországi támogatása a két világháború között. Regio, 2000. 3. sz. 133-178. p. - Angyal Béla: A csehszlovákiai magyarság választói magatartása a két világháború között. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1. sz. 3-48. p. - Angyal Béla: Gúta a népszámlálások és a választások tükrében 1919-től 1945-ig. Kézirat, 1998. 11. Lipták, Ľubomír: Slovensko v 20. storočí. Bratislava, 1998, 83-84. p. 12. Dr. Emil Stodola, a turócszentmártoni deklaráció egyik aláírója 1932- ben írt visszaemlékezésében így számol be az 1918. október 31-én Turócszentmártonból Budapestre történt hazautazásáról: „A vonatunkra több, frontról visszatérő katona szállt fel, akik vad örömüknek a puskáikból a vonat fütyülése alatt a levegőbe leadott lövésekkel adtak kifejezést. Losoncon az állomáson teljes erővel folyt a rablás, a nők a hátukon vitték el a zománcedényeket, amelyeket az állomáson ragadtak el. Komikus látvány volt, ahogy a raktári hordókból, amelyekbe a katonák egyszerűen puskáikkal belelőttek, spriccelt ki a bor. A legélénkebb Budapesten volt a helyzet, ahol pánik uralkodott, amelyet a nagyszámú orosz hadifogoly menete váltott ki, akik Budáról a fogolytáborból szöktek meg és Budapest felé vonultak. A mi utcánkban is már lehetett hallani a lövéseket...” Stodola, Emil: Prelom. Praha, 1933, 149. p. 13. A magyar kormány megbízásából 1918. november 13-án Linder Béla tárca nélküli miniszter Belgrádban aláírta a fegyverszüneti egyezményt. A belgrádi konvenció értelmében az antant által kijelölt demarkációs vonal a Nagy-Szamos felső folyásától Marosvásárhelyig, majd a Maros mentén Szegedig, innen a Szabadka-Baja-Pécs vonaltól északra a Dráváig húzódott. Északon a fegyverszüneti szerződés nem jelölt ki demarkációs vonalat. A polgári közigazgatás a magyar kormány kezében maradt, de a szövetségeseknek joguk volt a stratégiailag fontosabb helységek, így Budapest megszállására is. A konvenció demarkációs vonala etnikai szempontból több ponton sérelmes volt (pl. a Székelyföld esetében), de csak demarkációs vonalnak kellett tekinteni, és Budapesten sokan hittek abban, hogy a békekonferencián a magyar kormány majd hallatja hangját és elmondhatja a maga érveit. Lásd Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918-1920. Budapest, 1984, 59-74. p. 14. „Már november első napjaiban átiratot kapott Késmárk város a turoczszentmártoni nemzeti tanácstól, amelyben felszólította, hogy ismerje el fennhatóságát. A késmárki nemzeti tanács röviden azt válaszolta, hogy csak a magyar kormány fennhatóságát ismeri el.” A szepességi németek megszervezésével foglalkozó keltezetlen és aláíratlan dokumentum. A prágai követség mellékelt levele alapján a Szepességi Német Párt egy tagja adta át a követség tanácsosának. MOL K 64, 27. csomó, 7. tétel, f. 75-88. 15. „December 14-én jöttek az első csehszlovák megszálló csapatok a Szepességre. Poprádra, Iglóra bevonultak, de Késmárkra nem, mert ide lengyel csapatok érkeztek. Csak többnapi tárgyalás után, december 18.-án vonultak innen ki a lengyelek és be a csehek, de a lengyelek még egy hónapig maradtak Késmárk mellett és 1919 márciusáig
