Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Papp Richárd: Vallás és indentitás a Vajdaságban: egy társadalomtudományi kísérletről
Vallás és identitás a Vajdaságban... szőr osztanak a rítus résztvevőinek a külföldi segélycsomagokból mosóport, szappant, margarint, ruhát stb., amit a szociális körülmények miatt nehéz egyébként beszerezni. A helyi egyház amúgy is segít a rászorulókon. Olyan kézimunka csoport működik például az egyház keretében, amelynek munkáit eladják külföldre pénzt szerezve ezáltal a csoportnak és a gyülekezetnek. Ezen segítségekkel azonban a hívőkről alkotott kép is megváltozik, főleg azoknak a körében, akik a múlt rendszerben is a hitélet aktív résztvevői voltak, s úgy látják, mára „amikor már nem kell bátorság, odatartozás sem - ahogy egyikük fogalmazott - sokan csak azért jönnek a templomba, hogy megkapják a csomagot“. Ennek tulajdonítják a rituális élet megváltozását is. „Ezek bontják a rendet, nem figyelnek a papra, nem érdekli őket sem az Ige, sem az énekek, inkább alszanak az istentiszteleteken, de vannak, akik zavarják is az áhítatot hangoskodásukkal, beszélgetéssel.’’ Az „újak" ezáltal „megbontják” a rituális rendet, s ezen keresztül ki is fejezik saját különállásukat a rituális térben való elhelyezkedésük, viselkedésük által („külön ülnek", „feltűnően unatkoznak”, „hangoskodnak is néha", hogy néhány értékelést idézzek megítélésükről). Ugyanez kommunikálódik megjelenésükkel is, hiszen sokszor csak a nők (néha gyermekeikkel) mennek el a templomba, férjüket nem látni velük, így a közösség úgy látja, nem „őszinte” részvételük, hiszen nincs ott az egész család. Az elmondottakból is látszik, hogy - a rituális tér elemzésével - a valláshoz való tartozás különböző kognitív szintjeit, mögöttük álló jelentéseket és ezekből fakadó konfliktushelyzeteket értelmezve a kutatott közösség életének „mélyebb rejtekeibe” is bepillantást nyerhetünk (Boglár 1997: 75; Papp 2000: 30). A fent említettek az egyház intézményeinek közösségi értékelésére is kihatnak. Beszélgetőtársaim legtöbbje úgy vélte, hogy az egyház - az egyébként pozitívnak, alapvető fontosságúnak tartott - segélyszállítmányokkal való foglalkozása mellett - egyikük szavaival - „nem segíti már elő úgy a közösségformálódást, mint azelőtt”. „Régen itt az egyház iskolát szervezett, segített minket, hogy azok lehessünk, akik vagyunk. Meg össze is hozta itt a népet. Ma már ez nincs így.” 164
