Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Papp Richárd: Vallás és indentitás a Vajdaságban: egy társadalomtudományi kísérletről
Vallás és identitás a Vajdaságban... megkérdőjelezhetnek, esetleg más kontextusokba helyezhetnek az antropológus meglátásai. Mint említettem, kutatásunkat fontos és követendő társadalomtudományi kísérletnek is tekintem, mivel az extenzív empírián alapuló, szociológiai makrokutatások egy kötetben egészülnének ki az intenzív empirikus jelenségeket értelmező antropológiai mikrokutatások meglátásaival. Ezáltal kiegészülhetnek a szociológiai kutatások eredményei, az egyes általuk „mért” jelenségek komplexebb valóságai, valamint a szociológusok által feltárt jelenségek okait, mélyebb jelentéseit is értelmezhetővé tehetjük. Nem beszélve arról, hogy a magyarországi társadalomtudományi diskurzusba olyan, eddig kevésbé fókuszba került területek is bemutathatóvá válnak, mint az adott régió társadalomtudományi kutatásainak feldolgozása vagy a kulturális antropológia megközelítésének és módszerének alkalmazása. Nézzük meg mindezt egy konkrét eset kapcsán, amelyben a szociológusok egyik korábbi kutatási eredményét hipotézisként használva egy antropológiai esettanulmány hozzátenni tud a vallás és identitás vajdasági problémaköréhez. A vallási identitás, a vallás, mint az interetnikus kultúra integráló funkciója felerősödik kisebbségi környezetben. Ez a belső kategóriák mentén értelmezett jelenség a tanulmány elején bemutatott Gereben-Tomka kutatások konklúzióiból felállított hipotéziseknek is megfelel. „A vallásosság és a vallásgyakorlat a kisebbségi helyzetben felértékelődik, és az egyéni és csoportidentitás megőrzésében fontos szerepet vállal’’ (Gereben 1999: 129). A szociológusok összehasonlító vizsgálataiból az is kiderül, hogy az elmondottak különösen olyan országokban mérhetőek, ahol a magyar kisebbségek felekezetileg is különböznek a többségi társadalomtól. Ez a különbség a „magyar felekezetek” és a pravoszláv többségű nemzetek együttélését jelöli. „Konkrétan arról van szó, hogy az ortodox [keresztény] többségű országokban a magyarok [akár katolikusok, akár protestánsok] vallási élete az átlagosnál nagyobb aktivitást mutat minden bizonnyal azért, mert ezeken a területeken a vallásosság és a vallásgyakorlás különösen alkalmas a nemzeti sajátosságok kinyilvánítására és az identitástudat megerősítésére” (Gereben-Tomka 2000: 76). 144
