Petőcz Kálmán: Választások és felosztások - Nostra Tempora 1. (Dunaszerdahely, 1998)

Közigazgatási felosztások Szlovákia területén

Közigazgatási felosztások Szlovákia területén tája volt, amelyet sajnos a mai napig nem írt alá és nem ratifikált Szlovákia, függetlenül attól, melyik kormány volt éppen hatalmon. Sajnálatos módon azonban ezeket az értékes doku­mentumokat a szlovák közvélemény - kormánypártiságtól és ellenzékiségtől függetlenül - nem honorálta, sőt, meg sem ismerte. Minden figyelmét ugyanis az egyik doku­mentum részeként elfogadott térkép vonta el és kötötte le. Bármennyire jogos és teljes egészében tartható érv­rendszer alapján bírálta is az akkori Magyar Koalíció és az egész szlovákiai magyar közélet a Meóiar-féle terve­zetet, miszerint először tisztázni kell a jogköröket és biz­tosítani az új területi egységeken belül a kisebbségek számára is alkotmányos jogukat az őket érintő döntés­­hozatalban való részvételre, a térképpel és a Csallóközi Városok és Falvak Szövetsége Elnökségének 1993. de­cember 8-án megjelentetett felhívásával-amely egy 100 tagú bizottmány és egy különleges jogállású dél-szlová­kiai terület kialakítására tett felhívást-éppen a demok­ratikus elvek tiszteletben tartására és a decentralizáció­ra vonatkozó javaslatokat szorította háttérbe, és a külön­böző térképekre és a térképek kiváltotta különböző kép­zettársításokra irányította a legnagyobb figyelmet. Mivel ez a térkép fél évvel később a választási kam­pányban is megjelent, óhatatlanul felötlik az emberben, mennyire szolgált ez a térkép tényleges érdekképvisele­ti célokat és milyen mértékben volt pusztán propagan­daeszköz a választási kampányban. Lássuk most, mi ellen tiltakoztak a magyarok 1994 januárjában. A 3. térkép a kormány által 1993 végén kidolgozott, az ország hét új kerületre való felosztásának tervezetét szemlélteti. 117

Next

/
Oldalképek
Tartalom