Simon Attila (szerk.): A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990-2002) - Miscellanea Bibliothecae Hungaricae 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Előszó
Előszó A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990-2002) a Fórum Kisebbségkutató Intézet Miscellanea Bibliothecae Hungaricae sorozatában jelenik meg. A bibliográfia összeállítása a maga nemében újszerű és előzmények nélküli a vállalkozás, ám mindenképpen időszerű. Olyan időszakban jelenik meg ugyanis, amikor a Selye János Egyetem megszületése s az ezzel párhuzamosan kiépülő kisebbségi tudományos intézményi hálózat (amelynek legerősebb láncszeme éppen a Fórum Kisebbségkutató Intézet) remélhetőleg minőségi változások sorozatát indítja el kisebbségi tudományosságunkban. Az eddigi, intézményekhez nem köthető egyéni tudományos teljesítményeket egy koncepciózus tudományépítés válthatja fel, amely - vélhetően - eredményeiben is gazdagabb lesz az eddigi korszakokénál. Az, hogy a szlovákiai magyarság immár több mint nyolc évtizedes története jórészt feldolgozatlan, korántsem az érintett kisebbség bűne. A rendszerváltást megelőző évtizedekben ugyanis sem a (cseh)szlovák, sem pedig a magyarországi historiográfia nem tekintette feladatának a kisebbségi történeti kutatásokat. A marxista történetírás keretei közé - bár eltérő okok miatt - sem itt (Szlovákiában), sem pedig ott (Magyarországon) nem fért be a szlovákiai magyarok története. A szocializmus évtizedeinek legsúlyosabb örökségét azonban az jelenti, hogy a csehszlovák állam keretei között nemcsak hogy nem teremtették meg a feltételeit egy kisebbségi történetírói műhely kialakulásának, hanem céltudatosan meg is gátoltak minden olyan igyekezetei, amely erre irányult volna. Jól érzékelte ezt a helyzetet Popély Gyula is, aki az Irodalmi Szemle egyik 1990-ben megjelent számában a következőket szögezte le: „Csehszlovákiában napjainkban nincs kialakult magyar történettudomány, történetírás. Történészeink lennének ugyan, tudományos igényeket kielégítő történeti munkák, tanulmányok is napvilágot látnak kisebbségi történetíróinktól, szervezett és rendszeres történelmi kutatásról azonban nem beszélhetünk.” S bár az Új Mindenes
