Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
566 Misad Katalin gítése, mégsem húzható éles határvonal a szaknyelv és a köznyelv közé, ugyanis a szakmai ismeretek jelentős részét a köznyelvi beszélők is felhasználják, ami azt jelenti, hogy jó esetben a szaknyelv a köznyelvet is gazdagítja (vö. Pusztai I. 1982: 209; Zeman 1988: 1047). A szakszó jelentését - mely minden esetben határozottan a fogalomra irányul - a definíció fejezi ki, amely egyben kijelöli a fogalom helyét a szakmai fogalomrendszerben, míg a terminus technicus egyértelműsége a lehetőleg pontos, rövid és általánosan érthető nyelvtani alak, valamint a definíció összerendelésével érhető el (vö. Zeman 1978: 327-328; Pusztai I. 1982: 207). A terminusnak saját használati terén belül kényszerűen monoszémnek kell lennie, hogy más alakú megfelelőjétől kontextuálisan jól elkülöníthető legyen (lásd Zeman 1978: 329). A terminológiatanban a célszerűség befolyásolja a terminus nyelvi formáját, ezért a terminus lehet egyszerű, képzett vagy összetett szó, szószerkezet, betűszó, szófajváltással vagy jelentéssűrítéssel keletkezett szó, illetve idegen szó is (vö. Drozd 1978: 284; Zeman 1978: 330). A terminus szófajisága a terminusnak mint elnevezésnek a státusából következik, tehát eredendően és túlnyomórészt főnév. A többnyire csupán terminustagként szereplő mellékneveknek és határozószóknak általában nincs önálló rendszerszerű terminológiai értékük, ezért terminologizáltságuk csak eseti (Zeman 1978: 332). Napjainkban mind az anyaország és a határon túli magyar beszélőközösségek, mind az Európai Unió viszonylatában egyre nagyobb az igény a szaknyelvi terminológia egységesítésére. A nemzetközi egységesítés legfőbb feltétele a fogalmak egységesítése, ezt követi a terminusok belső alakjának - tehát a szó szerint fordításoknak - az egységesítése, majd utolsó lépésként a külső alak - azaz az írott változatok - egységesítése. A nyelvészek és fordítók a terminusok nemzetközi egységesítésének első számú akadályát az azonos fogalmakat jelölő nemzeti megnevezések, az ún. világszinonimák meglétében látják (vö. Wüster 1979: 92-94; Pusztai I. 1980: 16). A határokon átnyúló egységesítés érdekében éppen ezért szorosabbá kellene válnia a nyelvészek és a fordítók együttműködésének: a nyelvészeti kutatásokba erőteljesebben be kellene épülnie a szaknyelvi korpusz elemzésének; változtatni kellene a nyelvhelyességi kézikönyveknek az idegen szavak használatával s a szabályok műfaji differenciálásával kapcsolatos szemléletén; egyszerűsíteni kellene a terminusalkotásra is kiterjedő, túlságosan bonyolult helyesírási szabályokat; s az eddigi „kitekintésnél” jóval mélyebben kellene tanulmányozni a külföldi terminusalkotási módszereket. 4.2. A terminologizálás módszerei kisebbségi viszonylatban A hiányzó szaknyelvi regiszterek létrehozása kisebbségi viszonylatban különös körültekintést kíván. Annak eldöntéséhez, hogy melyik műszó legyen kodifikálva, vagyis melyik kerüljön be a standard magyar nyelv szlovákiai változatának szaknyelvi regiszterébe, hosszadalmas előkészítő munkára, mélyreható vizsgálatokra és szinte szavankénti mérlegelésre van szükség. A szaknyelvi tervezés művelői többféle eljárást alkalmazhatnak: ha a szlovák és a magyar megfelelőben eltérő szemantikai jegyek kapnak nyelvi formát, a magyarra fordítás esetében a magyarországi mintát ajánlatos követniük. Ha azonban valamely szlovák terméknek nincs magyarországi megfelelője (és ennek következtében megnevezése), akkor egy új szakszót kell létrehozniuk: vagy egy olyan sajátos szlovákiai terminust, amelyet a szlovák megnevezés szemantikai jegyeinek figyelembevételével alakítanak ki, vagy a szlovák megnevezés tükörfordítását építik be - kölcsönszóként - a terminológiai rendszerbe (Szabómihály 2002: 184; Misad 2005: 79). A szlovákiai magyar szaknyelvi jellegű szövegek - melyek túlnyomó része szlovákból való fordítás - vizsgálata alapján a Gramma Nyelvi Iroda nyelvtervező tevékenységet folytató munkatársai a következő tapasztalatokra
