Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Az oktatás nyelvi aspektusai
540 Vančoné Kremmer Ildikó nyelvűségi meghatározások szerint mindenki kétnyelvűnek minősíthető, akik elhelyezhetőek egy elméleti skálán, melynek egyik végét azok a kétnyelvűek jelentik, akik mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélik, másik végén pedig azok, akik egyik nyelvüket csupán passzívan mondhatják magukénak, vagy minimális kompetenciájuk van a második nyelvben. Közös - ségi szempontból az additív (hozzáadó) kétnyelvűség alatt az a kétnyelvűségi helyzet értendő, melyben mindkét nyelvet támogatják, azok párhuzamosan fejlődnek, a tágabb környezet és közösség mindkét nyelvet egyformán értékeli, elsajátításukra motivál. Ilyen esetben a másodnyelvi ismeretek mintegy kiegészítik az elsőnyelvi ismereteket, jobb kognitív és nyelvi képességet eredményeznek. A másodnyelv elsajátítása nem vezet a nyelvcsere irányába. Szubtraktív (felcserélő) kétnyelvű helyzetben a két nyelvet eltérően értékelik, a kisebbség nyelvét a legtöbb esetben negatívan. Ebben a nyelvi helyzetben az első nyelv fokozatosan leépül, a másodnyelv erősödése a nyelvcseréhez vezethet, a közösség egynyelvűvé válhat/válik (vő: Göncz 1985, 1995, 1999). A laikusok gyakran azt tekintik kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszéli. A kisebbségek tagjai az általuk megélt mindennapi kétnyelvűséget gyakran elutasítják, megnyilvánulási formáit negatívan értékelik, mivel tapasztalataik szerint a bilingvizmus a nyelvcsere előszobáját jelenti, vagyis az általuk megélt kétnyelvű helyzetek miatt azt leginkább a szubtraktív kétnyelvűséggel azonosítják. Pedig a kétnyelvűség nem feltétlenül a kisebbség megnyomorítására, asszimilálására való. A kétnyelvűség az egyén, a közösség gazdagodásával is járhat, ha célja többek között a beszélők életkorának, státuszának megfelelő kétnyelvű nyelvi kompetenciák kialakítása. A kisebbségi egynyelvűség, illetve a többségi nyelv gyenge tudása jelentős társadalmi és gazdasági hátrányokkal járhat a kisebbségi emberek számára. A kisebbségek megmaradását célzó politika nem választhatja a nyelvi bezárkózás útját, meg kell találnia azokat a lehetőségeket, melyek megteremtik a kétnyelvű nyelvi érvényesülés feltételeit. 3. A NYELVI TERVEZÉS ÉS AZ EGYETEMI TANNYELVPOLITIKA A nyelvi tervezés a nyelv vagy a nyelvhasználat befolyásolását célzó tervezés, vagyis a nyelv változásába való tudatos beavatkozás céljából végzett tevékenység (Lanstyák-Szabómihály 2002: 130). Olyan szándékos erőfeszítéseket jelent, amelyek célja az emberek viselkedésének befolyásolása a nyelv/nyelvek elsajátításával, szerkezetével és használati funkcióival kapcsolatosan. A nyelvi tervezés a nyelvpolitika megvalósítása. A nyelvpolitika az a nyelvi ideológia, amely a nyelvtervezési döntéseknek adja meg a keretet. A nyelvi tervezés legismertebb értelmezése szerint a korpusztervezést és státustervezést foglalja magában, de ide sorolható az elsajátítás-tervezés is (pl. az oktatás tannyelvi tervezése) (Kontra 2005). Átgondolt egyetemi tannyelvpolitika kialakításához a nyelvi tervezés mindhárom aspektusát figyelembe kell venni. Egyetemi tannyelvpolitikára a többségi nemzetnek és a kisebbségnek egyaránt szüksége van, de a kisebbségeknek, kétnyelvűségükből kifolyólag létérdeke lenne egy szakemberek által kidolgozott és az egyetemek által elfogadott tannyelvpolitika. Ennek során meghatározható lenne többek között az elérni kívánt kétnyelvűség típusa, mértéke. 4. A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM SZAK OKTATÁSA MAGYAR ANYANYELVŰEK ÉS NEM MAGYAR ANYANYELVŰEK SZÁMÁRA Ma Szlovákiában négy egyetemen szerezhetnek a hallgatók magyar szakos tanári, ill. bölcsész diplomát: a pozsonyi Comenius Egyetemen, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen és komáromi Selye János Egyetemen.
