Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
VANČÓNÉ KREMMER ILDIKÓ A TERMÉSZETES MAGVAR SZEOVAK KÉTNYELVŰSÉG KIALAKULÁSÁNAK NÉHÁNY ASPEKTUSA 1. BEVEZETÉS A kétnyelvűség több szempontból is vizsgálható. A kutatások során a két leginkább használatos kiindulópont a társadalmi kétnyelvűség és az egyéni kétnyelvűség vizsgálata. Főleg a laikusok körében uralkodó nézet szerint a kétnyelvű az az egyén, aki mindkét nyelvét anyanyelvi szinten ismeri, egyformán jól beszél, ír, olvas mindkét nyelvén. Ez a felfogás a múlt század első felében a nyelvészek körében is elterjedt volt, Bloomfield (1933) is két nyelv anyanyelvi kontrollját tartotta szükségesnek ahhoz, hogy valakiről mint kétnyelvű személyről beszélhessünk. A valóságban azonban ez a helyzet ritka, a kétnyelvűségnek számtalan megnyilvánulási formája van. Ma úgy gondoljuk, hogy a kétnyelvűség leginkább egy kontinuum mentén képzelhető el, melynek egyik végén helyezkednek el azok, akik a beszéd, megértés, olvasás, írás készségének legalább valamelyikével rendelkeznek a másik nyelven. A képzeletbeli kontinuum másik vé - gén mindkét nyelv magas szintű, kiegyensúlyozott ismeretével rendelkezők állnak (vö. Diebold 1961; Bartha 1999). Ma a kétnyelvűség meghatározása során a kutatók legtöbbször Grosjean funkcionális (Grosjean 1982) meghatározásából indulnak ki, mely szerint az tekinthető kétnyelvűnek, akinek mindennapi életé - ben mindkét nyelv használatára szüksége van, és mindkét nyelvet használja is, vagy használatára képes. „A kétnyelvű a két nyelvet - elkülönülten vagy együtt - az élet különféle színterein, különböző emberekkel, különböző célokra használja. Minthogy a szükségletek és a két nyelv használata rendszerint meglehetősen eltérők, ezért a kétnyelvű ritkán beszéli egyformán vagy teljesen folyékonyan mindkét nyelvet” (Grosjean 1992: 51). A kétnyelvűvé válásnak az egyén számára több módja van, az alábbiakban röviden azokat a modelleket ismertetem, melyekben a gyermek otthon, családi környezetben születésétől fogva vagy nem sokkal az után párhuzamosan sajátítja el a nyelveket. Ezt szimultán nyelvelsajátításnak hívjuk. 1. A Ronjat-féle család: Egy személy - egy nyelv modell Ebben az esetben a szülők különböző anyanyelvűek, de egymás nyelvét is beszélik. Az egyik szülő nyelve megegyezik a környezet nyelvével. A szülők a gyermekkel születésétől fogva csak a saját nyelvükön beszélnek. 2. A Fantini-féle család: A nem domináns otthoni nyelv elsajátításának modellje Ebben a nyelvelsajátítási modellben szintén különböző anyanyelvűek a szülők, és egyikük anyanyelve megegyezik a környezet nyelvével. A gyermekkel való kommunikáció során azonban egyik szülő sem használja a környezeti nyelvet, a gyermek otthonán kívül természetes körülmények között sajátítja el azt. Ebben a modellben a gyermek második nyelvének elsajátítása a külső környezet erős késztetésén alapszik. A gyermek elsajátítja a környezet domináns nyelvét, a család feladata az otthoni nyelv használatának erősítése. A környezet nyelvének elsajátítása az első nyelvhez képest késhet. Ehhez a modellhez sorolható a Deuchar-féle módszer,
