Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvérintkezés
274 Szabómihály Gizella vi szövegnek a célnyelvi szövegre gyakorolt hatását a fordítástudományi szakirodalom2 3 különféleképpen nevezi meg. A Klaudy Kinga által összeállított fordítástudományi szakszójegyzékben (Klaudy 1999a: 145-169) négy terminus is vonatkozik erre a jelenségre: fordításnyelv, közvetlen interferencia, közvetett interferencia, kvázi-helyesség. Eszerint: A fordításnyelv a „forrásnyelv nyomait magán viselő célnyelvi nyelvhasználat” (Klaudy 1999a: 153); a közvetlen intereferencia „a célnyelvtől idegen forrásnyelvi sajátosságok megjelenése a fordításban” (Klaudy 1999a: 160); „[Kjözvetett interferenciáról akkor beszélünk, ha olyan forrásnyelvi sajátosságok jelennek meg a célnyelvben, amelyek a célnyelvtől nem idegenek ugyan, de a forrásnyelv hatására megváltozik a gyakoriságuk, vagyis a fordítás eredményeképpen keletkezett célnyelvi szövegben gyakrabban vagy ritkábban fordulnak elő, mint az eredeti célnyelvi szövegekben” Klaudy 1999a: 160). A kvázi-helyesség szakszót Papp Ferenc nyomán, de más jelentésben1 vezeti be Klaudy Kinga: „A forrásnyelv közvetett interferenciájának hatására a fordítás eredményeképpen keletkezett célnyelvi szövegek enyhén eltérnek az autentikus célnyelvi (eredetileg is célnyelven fogalmazott) szövegektől. Olyan, gyakran »szabad szemmel nem látható« különbségekről van szó, amelyek nem mondatszinten jelentkeznek, hanem a szöveg egészét teszik fordításízűvé” (Klaudy 1999a: 161; az egyes terminusokról bővebben 1. még Balaskó 2007). Az idézett definíciók a fordított és az autentikus célnyelvi szövegek között megfigyelhető gyakorisági és egyéb „enyhe”, alig észrevehető különbségekről szólnak, a tanulmányban viszont olyan szerkezeteket tárgyalok, amelyek formailag és egyes funkcióikat tekintve általában egymás megfelelőinek minősíthetők, ám az adott szövegben (szövegtípusban, stílusban) a magyarban nem a szlováknak formailag megfeleltethető szerkezet a megszokott. Tehát valójában arról van szó, hogy az elemzett szövegek fordítói nem rendelkezvén az elvárható szintű nyelvi és szakmai (fordítói) ismeretekkel, nem végzik el a szükséges átváltási műveleteket, s igy a fordításból az eredeti szöveg, grammatikai szerkezet nagy pontossággal rekonstruálható. A fordítottság érzését a nem megfelelő kollokációk is erősítik, azonkívül ezek a szlovák hatást mutató megoldások rendszerint sztereotip módon ismétlődnek a szövegben (pl. a fordító egyfajta szerkezetet mindig egyformán fordít), a fordításban általában nem egy, hanem több fajtájuk is előfordul, s mindezek együttese váltja ki a befogadóban azt az érzést, hogy fordított szöveget olvas4. A fordítottság szó választását tehát az motiválta, hogy megkülönböztessem az alapjában véve ,jó”, bár a forrásnyelvi szöveg bizonyos szintű hatását mutató fordításokat azoktól, 2. A szlovák szakirodalomban (1. Popovič et al. 1983: 177) a magyar fordítottság szónak megfeleltethető prekladovosť szót mint fordításelméleti szakszót egyfajta olvasói elvárásként értelmezik: az olvasó bizonyos feltételek fennállása esetén tudatosítja vagy nem tudatosítja, hogy fordított szöveget olvas. Mivel az említett kiadvány (lényegében fordításelméleti értelmező szótár) alapjában véve csak az irodalmi fordítással foglalkozik, ebben az értelmezésben a fordítottság a szöveg stílusában megjelenő sajátosságok összessége, amelyek alapján az olvasó a szöveget fordításnak minősíti. 3. Papp Ferenc a magas szintű idegennyelv-tudással rendelkezők nyelvhasználatában megfigyelhető és véleménye szerint az anyanyelv hatására kialakuló idegenszerűségeket nevezte kvázi-helyességnek (quasi-correctness, 1. Papp 1984: 139) . 4. Az itt már többször idézett tanulmányában Heltai Pál is utal arra, hogy egyelőre nem folytak komolyabb kutatások a befogadói reakciókról és értékelésről. Valószínűsíthető, hogy elsősorban is különbség van aközött, ahogyan az egynyelvű, a forrásnyelvet nem ismerő befogadó értékeli a fordított szöveget, és aközött, ahogyan azt a kétnyelvű, a forrásnyelvet beszélő befogadó megközelíti. Másrészt még a kétnyelvűek között is a tudatos, a szöveg megformálására jobban figyelő olvasók (pl. újságírók, pedagógusok) az átlagembereknél érzékenyebben reagálnak, erre nálunk és jó néhány példát láthattunk. Az általunk korábban végzett kétnyelvűségi vizsgálatok viszont arra utalnak, hogy a szlovákiai beszélők az egyszerűen azonosítható kontaktusjelenségekre (elsősorban a kódváltásra és a közvetlen kölcsönszókra) figyelnek fel, a magyar elemeket tartalmazó kontaktusjelenségek felett rendszerint elsiklanak.
