Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvérintkezés
256 Lanstyák István lenségek - kerülhettek be, s nyelvjárási sajátságokká válhattak. A szorosabb nyelvérintkezést eredményező népességkeveredés nyomán egyéni nyelvvesztési folya - matok indulhattak be, ami a közösség egésze szempontjából kezdődő nyelvcsereként értelmezhető, különösen ha a nyelvet cserélő egyének, családok száma gyorsan nő - vekszik. A nyelvcsere megindulását a legkönnyebben egy olyan helyzetben lehet elképzelni, amikor a nyelvérintkezés a koráb - binál sokkal szorosabbá vált, például azért, mert nagyarányú népességmozgás következtében (nagyszámú szlovák népesség bevándorlása magyar nyelvű környezetbe vagy a helybeliekhez mérten csekélyebb számú magyar lakosság áttelepülése szlovák nyelvű környezetbe) a szlovákság helyi viszonylatban számszerű fölénybe került. A nyelvcserefolyamat azonban valamilyen külső tényező megváltozása és/vagy a beszélőknek a teljes nyelvcserét elutasító attitűdjei folytán megtorpant, a magyar nyelv helyzete stabilizálódott, idővel pedig a szlovák nyelv visszaszorult, a kölcsönzéstermékek egy része azonban megőrződött, még ha a lakosság esetleg teljes mértékben magyar egynyelvűvé vált is. c) Nyelvcserehelyzetben a végbement nyelvcserét kísérő maradványhatás révén a kétnyelvű - esetünkben szlovák-magyar kétnyelvű — beszélők első nyelvéből, a szlo - vákból kerülhettek át másodnyelvükbe, a magyarba a tökéletlen nyelvelsajátítás ré - vén nyelvkiépülési termékek, valamint hangtani és mondattani kontaktusjelensé - gek, esetleg alaktani jellegzetességek és kölcsönszavak is.4 Miután pedig a beszélők nyelvet cseréltek, vagyis gyermekeiknek nem saját anyanyelvűket adták át, hanem a magyar nyelvnek általuk beszélt kontaktus - változatát, ezek a jelenségek átkerülhettek az immár magyar anyanyelvű beszélők nyelvébe, s így máig élő nyelvjárási sajátsággá válhattak. (Vö. Thomason-Kaufman 1988: 39; Thomason 2001.) Amint a fontiekből is látszik, a kontaktusjelenségek nyelvi jellege szempontjából a fő vá - lasztóvonal nem a kölcsönzés és a maradványhatás közt húzódik, hanem a gyönge és az erős átvitel közt, miközben az erős átvitel erős kölcsönzés vagy maradványhatás lehet attól füg - gően, hogy a nyelvcsere elmaradt-e vagy végbement. Az egyes fogalmak egymáshoz való viszonyát így ábrázolhatjuk: A gyönge és az erős átvitel különbsége arra vezethető vissza, hogy stabil kétnyelvüségi helyzetben más jellegű az átadó nyelvnek az átvevő nyelvre gyakorolt hatása, mint az instabil kétnyelvüségi helyzetekben. Ennek az az oka, hogy stabil kétnyelvüségi helyzetben a nyelvvesztés tüneteit nem mutató beszélők első nyelve teljesen ép, kiépült nyelv, melyre éppen ezért a másodnyelv csak mintegy „külsődlegesen” hat, azaz egy meglévő nyelvi rendszert módosít, újabb vonásokkal gazdagít (ami persze nem zárja ki azt, hogy idővel az eredeti vonások háttérbe szoruljanak és akár el is tűnjenek a nyelvből); ezt nevezzük „gyönge kontaktushatás”-nak. Ezzel szemben nyelv-visszaszorulási helyzetben és nyelvcserehelyzetben az első nyelv pozíciója - az egyre ritkuló nyelvhasználat folytán - megrendül, a másodnyelv domináns helyzetbe kerül, megindul az első nyelv leépülése. Ezt a folyamatot a másodnyelv sokkal mélyebben, mintegy „belsődlegesen” (inherensen) befolyásolja; a másodnyelv az első nyelv leépülésének - talán még azt is mondhatnánk: „leépítésének” egyik alakító té - nyezője: a leépülés jelentékeny mértékben a másodnyelv által kijelölt ösvényen halad. Ehhez hasonló nyelvi folyamatok játszódnak le nyelvelsajátítási helyzetben is, melynek egy későbbi szakasza bizonyos körülmények közt egyben nyelv-visszaszorulási helyzet, ill. 4. Az ilyen nyelvcserehelyzet a másodnyelv, a magyar nyelv szempontjából egyben nyelvelsajátítási helyzet is, pontosabban annak előrehaladott szakasza.
