Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
220 Presinszky Károly nük. A századforduló Nyitra-vidéki nyelvjárásainak erős illabialitásáról tanúskodnak. 1904-ben a Nyitramegyei Ellenőrben Atovich Ferenc néprajzkutató jelentetett meg terjedelmes táj szógyűjteményt (közel ezer adatot) a Nyitra környékén élő magyarok nyelvéből. Gyűjtéseinek egyik helyszíne volt Nagyhind is, ahonnan 92 példát említ (Atovich 1904). Atovich nagyhindi adataiban megfigyelhető az illabialitás, ám a labiális magánhangzók hiánya az ő példáiban sem teljes körű. A bív ’bő’ példában az illabiális fonéma zártabbá válása is megfigyelhető. E változatot Nagyhinden kívül Alsócsitárból és Bábindalról adatolták az új magyar tájszótárban (ÚMTsz. 1: 576). Az említett bív ’bő’ példát a nyelvatlasz nagyhindi adatai között már labiális változatként találjuk, és jelenleg is a labiális alakváltozat használatos Nagyhinden. Az ikët ’őket’ szintén az említett zártabb illabiális fonémahelyettesítés példája. Jelenleg még használatos Nagyhinden. Az ësszi ’össze’ az 1904-es gyűjtésben kizárólag illabiális alakban fordult elő, a Nyelvatlaszban megjelent a labiális változat, jelenleg pedig az illabiális alakváltozat a ritkább. Atovich számos példája a későbbi illabiális adatokkal ellentétben labiálisán realizálódik, pl. üdő ’idő’, üszők ’üszők\ fölső ’felső’, nyál ’nő’ (V), erdő ’erdő’. A Nyelvatlaszban ezek az adatok kizárólag illabiális alakban, illetőleg a labiális alakok mellett változatként jelentkeztek. Megállapítható tehát, hogy az illabialitás a mai adatokban a leggyengébb, de az 1904-es adatokban sem erősebb, mint az MNyA.-ban. A magyar nyelvjárások atlaszának nagyhindi adatait 1952-ben Imre Samu és Kálmán Béla gyűjtötte, majd az ellenőrző gyűjtést 1963-ban Deme László végezte el (Deme—Imre 1975: 298). A nyelvatlasz anyagából kiindulva elsőként Benkő Loránd említi a község nyelvjárásának fonetikai jellemzőit. Az adatok nyelvtörténeti felhasználásáról értekezik, és leszögezi, hogy a magyar nyelvterületnek csupán két pontja van, ahol az ë ~ö, é~ ő, i ~ ü, í~ ű hangviszony szempontjából az ún. tiszta illabialitás jelensége megtalálható: az egyik Nagyhind, a másik pedig Kupuszina (Benkő 1961: 409). Több mint harminc példát állít szembe a két nyelvjárásból, majd megállapítja, hogy az illabialitás sok esetben teljesen megegyezik a két kutatóponton, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a kupuszinai teljes, kizárólagos illabialitással szemben Nagyhinden a jelenség visszaszoruló, kopó jellegű. Az illabiális változatokat sok esetben archaikusnak minősítették a gyűjtők Nagyhinden (Benkő 1961: 410). Imre Samu a nyelvatlasz adatai alapján arra a következtetésre jut, hogy Nagyhind nyelvjárássziget, mely minden lényeges vonásában egyezik az északnyugati palóc, pontosabban a Nyitra-vidéki nyelvjárástípussal, azzal az eltéréssel, hogy hangrendszeréből a palatális labiális magánhangzók hiányoznak, és helyükön a megfelelő illabiális hang jelentkezik (pl. pispëk ’püspök’, pinkësgyi ’pünkösdi’, iveg ’üveg’, térek ’törek', szíré, ’szérű’, gyíré ’gyűrű’, kerbé ’kertből’, kideril ’kiderül’, fityíl ’fütyül’ stb.). Leszögezi, hogy a nyelvjárásnak ez a sajátsága erősen pusztulóban van, és elég gyakoriak a labiális megoldású alakok is (Imre 1971: 369). A nagyhindi illabialitás gyors változására a magyar nyelvjárások atlaszának gyűjtői is felfigyeltek (Imre-Kálmán 1953: 519-521). A szerzők megfigyelései alapján az illabialitás Nagyhinden az idősek nyelvében még megtalálható, a középkorúaknái még felbukkan, a fiatalok nyelvében pedig már nem jelenik meg. A Magyar dialektológia rendszerezése alapján Nagyhind a palóc nyelvjárási régió nyugati tömbjének északnyugati csoportjához tartozik. A magánhangzórendszer-típusok jellemzésekor a labiális ö, ő, ü, ű fonémák hiányát külön hangtani típusként jellemzi a tankönyv. Ebbe a típusba azonban csak a kupuszinai nyelvjárást sorolja, bár megjegyzi, hogy a kupuszinai telepesek valószínűleg Nagyhindről kerültek a Bácskába. A Magyar dialektológia szerint Nagyhinden az említett fonémák hiánya napjainkban már lényegében eltűnt, csak a nyomai lelhetők fel (Fodor 2001: 330). Az újabb adatokon alapuló Nyitra-vidéki magyar nyelvjárások atlasza (NyvA.) sem
