Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői

Nyelviváltozó-típusok a magyar nyelv szlovákiai változataiban 115 3.2. Három- és többtagú változók különösen a szókészlettaniak között találhatók nagy szám­ban (anyagunkban pl. motorkerékpár : motor­bicikli : motor : motorka : kismotor, (közúti) jelzőlámpa : lámpa : villanyrendőr : szemafor, gyermekláncfű : pitypang : pimpimpáré : púpa­va; televíziókészülék : tévékészülék : tévé : tele­vízor), de a nyelv más részrendszereiben is elő­fordulnak (pl. Józsinak el kell mennie(e) : Józsi el kell, hogy menjen : Józsi el kell menjen; epé(jé)vel operálták : epéjét operálták : epé(jé)re operálták; egyenként : egyenkint : egyenkirí). 3.3. Külön csoportot alkotnak a fonetikai válto­zók, amelyeknek a nyelvi elemzésben megkü­lönböztetett változatai a fonetikai kontinuum­­nak többé-kevésbé önkényes részekre szabda­­lása révén jönnek létre, olyan formában tehát, amilyenben a valóságban tulajdonképpen nem léteznek. így például a dunántúli hátterű stan­dard nyelvi beszélő nyelvhasználatában a stan­dard e fonéma megvalósulása egyes esetekben elvben az ú'-től szinte az ë fonémáig terjedhet, s a kutatón múlik, hogy ezt a kontinuumot hány részre osztja; az ezeket reprezentáló olyan ala­kok azonban, mint pl. a lä, lä, le, le, le, lë, lë, nyilvánvalóan másképpen „változatok”, mint mondjuk (fonematikus szinten) a fent és a fönt, ez utóbbi esetében a változatok száma objektív adottság, nem képezheti kutatói mérle­gelés tárgyát, még akkor sem, ha bizonyos ese­tekben fonetikai szinten ezek között is előfor­dulnak átmenetek, sőt ezek egyes nyelvjárások­ban meglehetősen gyakoriak.6 A fentiek alapján az egymásba folyó kiejtésváltozatok sokaságát ún. folyványváltozatok-nak nevezzük, magukat a változókat pedig folyványváltozók-nak. „Folyvány” jellegük érzékeltetésére jelölésük­ben a kettőspontok helyett helyesebb volna nagykötőjelet használni: lä—lä—le—le—le— lë-lë. 3.4. Az, hogy a beszélő egy-egy konkrét beszédmegnyilvánulásában a rendelkezésére álló diszkrét vagy folyványváltozatok közül az adott beszédhelyzetben melyiket (melyeket) részesíti előnyben, különféle (nyelv)szocioló­­giai és (nyelv)lélektani tényezőktől, valamint a beszédhelyzettől és bizonyos (szorosabban vett) nyelvi, ill. kontextuális tényezőktől függ. A változatok használatát meghatározó szabá­lyok, az ún. változószabályok statisztikai jelle­gűek (vagyis az egyes változatok használata között gyakorisági eltérések vannak). 4. A VÁLTOZÓK TÍPUSAI A FUNK­CIÓ-, ILLETVE JELENTÉSAZO­NOSSÁG SZEMPONTJÁBÓL A változó attól változó, hogy egyes változatai­nak a funkciója, ill. denotativ jelentése azonos. Ám a funkció/jelentés azonossága bonyolult kérdés, ezért a változó kategóriájának határai is elmosódottak. A funkció-, ill. jelentésazonos­ság mértéke alapján a változókat két csoportra oszthatjuk (nem feledve persze, hogy valójában egy kontinuumot osztunk kétfelé). 4.1. Vannak olyan változások, amelyeknek ese­tében az egyes alakváltozatok funkcionális, ill. denotativ jelentésbeli azonosságához nem (vagy alig) férhet kétség, pl. eleven : älävän, fölött : felett, kenyérért : kény ér ér, tudnék : tud­nák, van mit ennie : van mit egyen, kétnyelvű­ség : bilingvizmus stb. Az ilyeneket szoros vál­­tozók-nak nevezhetjük. Főként a hangtani és az alaktani változók tartoznak egyértelműen ebbe a csoportba. 4.2. Más váltakozások esetén a funkcionális, ill. jelentésbeli azonosság kérdése bonyolul­tabb: az egyes, alapvetően egymással fölcserél­­hető változatok denotativ jelentése olykor csak többé-kevésbé, ill. csak bizonyos kontextusban 6. Ez esetben ugyanis a mérlegelés tárgya nem az, hogy két vagy több fonológiai változattal számoljunk-e, hanem csu­pán az, hogy egy-egy konkrét hangszínámyalatot melyik fonéma allofonjának tekintsük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom