Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
MátyusfÖld 185 többi. Csaknem minden község gazdatársadalma gőzmalmot állított még a háború előtt. (Vájlok 1939a, 95) Gyümölcs- és zöldségtermesztés Az ágazatra vonatkozó első történeti adataink a középkorig nyúlnak vissza (Novák 2005), s a későbbi országleíró-statisztikai munkák sem feledkeznek meg kitérni rájuk. Hofer Tamás már idézett, a negyedi kertes településszerkezetről készített dolgozatában a helyiek speciális mesterségére is kitér (Hofer 1960). Krúpa András a második világháború után Negyedről az Alföldre telepített magyarok körében kutatta a téma emlékeit (Krupa 1970; Krupa 1972). A kisalföldi hagyományos gazdálkodás című projektum keretében Negyeden és Vágfarkasdon végzett, ezredforduló környéki kutatás fontos újabb ismereteket eredményezett (főleg: Beke 2005; Gaál 2005). A Szene környéki zöldségtermesztés ismeretéhez közöl adatokat Szabó Eszter boldogfai dolgozata (Szabó 1991). *** A sajátos birtokviszonyokból és talajadottságokból következően zöldségtermesztésre specializálódott falucsoportok alakultak ki a Vág alsó folyása mentén, valamint Szene környékén. A negyediek és vágfarkasdiak zöldségfélékre (hagyma, sárgarépa, petrezselyem, káposzta) specializálódott termelésére vonatkozó első adataink a 17. századból származnak. Az ekkori források már egyértelműen mutatják, hogy a sajátos természeti adottságokból kifolyólag (gyakori árvizek, homokos talaj stb.) a két település gazdasági ágazatai lényegesen eltérnek a térség más településeinek termelési gyakorlatától. Részben ehhez kapcsolódott a két település lakossága által űzött, már akkortól adatolható másik megélhetési forma, a fuvarozás. Az egyik forrásunk szerint a negyediek ekkor „leginkább gyökér s hagyma cserélésbül, teher fuvarozásból és a Dunán való le és fel hajókázásból” éltek (Novák 2005,35). Ez a fő megélhetési forma a községek lakói számára egészen a 20. század elejéig központijelentőséggel bin. E Vág-parti települések, elsősorban Negyed kertészei fahajókon (dereglyéken) szállították a termést Komáromba, Párkányba, Nagymarosra, Vácra, Budapestre. Negyed környékén télen-nyáron 70-80 fahajó is pihent a Vág két partján. Egy-egy hajó általában két-három társult gazda tulajdonában volt. Befogadóképessége elérte a 400 mázsát is. Hajóslegénynek, kormányosnak általában negyediek szegődtek a hajóra, akik a szállítmány bizonyos részét kapták fizetségül. A nagyobb hajók mellett kisebb ladikok is hordták a káposztát (ezek befogadóképessége 40-50 mázsa lehetett). Hajózással alapvetően a negyediek foglalkoztak, a szomszédos Vágfarkasdon csak egy-két dereglye akadt. Akinek nem volt hajója, az kocsiháton vitte a termését Győr környékére, valamint Léva, Aranyosmarót vidékére (Hofer 1960, 335— 336. Vö. Gaál 2005; Krupa 1970). Egy szlovákiai magyar publicista, Vájlok Sándor írta le nagyon találóan a két világháború között, hogy „a vidék felfogása szerint a világban mindig bolyong farkasdi ember, az év minden szakában árul, hol itt, hol ott. Azt tartja, hogy akkor lesz a világ vége, ha minden farkasdi otthon lesz” (Vájlok 1939a, 93). Akisalföldi falucsúfolók is visszatükrözik az egyes falvakra jellemző gazdasági szakosodást. Hogy a farkasdiak példájánál maradjunk, a környező falvakban a következő rigmussal bosszantották a vágfarkasdiakat: A farkasdi templomba Még a pap is azt mondja: Ripât, gyükeret, Hajmát vegyenek! Ez a zöldségtermesztésre szakosodott gazdálkodás a térséget egyébként manapság is jellemzi. A negyediek ma is büszkék káposztájukra (étkezésükben napjainkban is dominánsak a különféle káposztás ételek. Vö. Krupa 1972; Varga 2005), a vágfarkasdiak hagymájukra. A Szene környéki falvakban szintén kialakult bizonyos terményekre specializálódott termelés. A boldogfaiak például káposztatermesz
