Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok
III. TELEPULES- ES NEPESEDESTORTENETI FOLYAMATOK Egy-egy térség település- és népesedéstörténete alapvető magyarázatokkal szolgálhat bizonyos néprajzi jelenségek előfordulása értelmezéséhez, jobb megértésükhöz, magyarázatukhoz. Ujváry Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos folklórmotívumok általában nem önállóan vándorolnak, hanem másutt való fólbukkanásuk szinte kivétel nélkül egyfajta (egyéni vagy tömeges) népmozgásokhoz köthető. Ebből kiindulva értelmezi a kapcsolat, kölcsönhatás, érintkezés, párhuzam és analógia, valamint a migráció és kolonizáció kifejezéseket. Több évtizedes kutatási tapasztalatai alapján megállapítja, hogy „a magyar hagyomány szlávnak tartott rétege, de legalábbis annak döntő hányada nem átvétel, hanem eredendően szláv, másképpen: magyarrá lett szláv hagyomány. Ugyanezt mondhatjuk más idegen (román, német) kapcsolatokra vonatkozóan is. Azaz tehát: az idegen hagyomány jelentékeny része a szokáshordozókkal, az aktív és passzív cselekvőkkel együtt vált magyarrá, anélkül hogy átadásról, illetőleg átvételről beszélhetnénk” (Ujváry 1984b, 44). Egy másik tanulmányában ennek a jelenségnek fordított előjelű (tehát: szlovákká lett magyar) megnyilvánulásaira is hoz példákat (Ujváry 1994). Magyarán arról van szó tehát, hogy egy adott embercsoport nyelvváltás révén nemzetiséget változtathat ugyan, ám közben egész szokás- és hitvilágrendszerét, egész „népi tudását” automatikusan nem, illetve nem feltétlenül cseréli ki. A jelenséget néhány, nagyjából a vizsgált térségből származó példával világítom meg. Az egykori Komárom megye Dunától északra elterülő részén található egy falucsoport, amelyre az azonos viselet a jellemző. A Martost, ímelyt, Naszvadot, Komáromszentpétert, Hetényt,53 Madart és Újgyallát magába záró csoportot Fél Edit magyar viseleti csoportként tartja számon (Fél 1942, 98-99; Fél 1980, 527), holott Újgyalla egy, a török háborúk után, a 18. században az északi szlovák megyékből betelepült község, s lakossága szlovák öntudatát és nyelvét a mai napig megőrizte. A lakosság több mint 95%-a a 20. században is szlovák, s a településen magyar család nem is él. Magyarok csak vegyes házasságok útján kerültek a faluba (Podolák szerk. 1992, 45). Mindezek ellenére az említett viseletén kívül az egész falukép (építkezés, településszerkezet) azonos a környező falvakéval. A lakossága tisztán római katolikus vallású, míg a többi említett település esetében református (Madar, Hetény, Martos), református római katolikus kisebbséggel (Komáromszentpéter) vagy római katolikus református kisebbséggel (Naszvad, ímely). Az ugyanebben a térségben található Kurtakeszi, amely szintén a 18. század folyamán római katolikus szlovákokból települt be, a 20. századra lényegében nyelvében is elmagyarosodott, s 1942-től a református Marcelházával közigazgatásilag is egybekapcsolva szinte teljesen elveszítette korábbi identitását (bár a marcelházi református magyarok ma is tótoknak hívják a tőlük csupán vallásukban és családnevük szlovákos hangzásában különböző kurtakeszieket). Felvetődik a kérdés, vajon 53. Méry Margit viszont az 1970-es évekbeli kutatásai alapján az időközben bekövetkezett viseletbeli változásoknak köszönhetőn Hetényt Izsához kapcsolva külön viseleti csoportként tárgyalja. Fél Edit publikációi kapcsán azonban tévesen Ógyallát emlegeti, holott Fél (nem egyszer, hanem vissza-visszatérő módon, tehát nem lehet elírás!) Újgyalláról beszél (Méry 2002, 146-148).
