Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
68 II. Kutatástörténet Szóltam már ugyan az egyes vidéki múzeumok felügyelete alá tartozó tájházakról, ám a probléma ennél összetettebb. Itt kell szólni ugyanis azokról a vidéki néprajzi-honismereti kiállításokról is, amelyek jórészt helyi erőből készültek és hosszabb-rövidebb ideig állottak az érdeklődő nagyközönség rendelkezésére. Legalább egy bekezdésnyi teret kell szentelni tehát ennek a problematikának is. Annál is inkább, mivel a második világháború utáni évtizedekben a dél-szlovákiai magyar településeken szinte megszámlálhatatlan mennyiségű időszakos néprajzi-honismereti kiállítást rendeztek, helyi „múzeumokat”, tájházakat adtak át. Ezeknek egy igen kis töredéke lényegében ma is megvan és látogatható, viszont nagyobbik részükről csak a korabeli újságok híranyagából szerezhetünk tudomást. Mostani szemlém összeállításához segítségemre volt néhány korábbi áttekintés (Ág 1974b; Lipcsey 1979; Liszka 1994c). Először azonban bizonyos terminológiai kérdések tisztázására lesz szükség. A szakirodalomban és a köznyelvben is nagy káosz uralkodik tudniillik a vidéki néprajzi gyűjtemények megnevezését illetően. Felváltva, szinte egymás szinonimájaként használják a tájház, falumúzeum, emlékszoba, néprajzi szoba és néprajzi kiállítás kifejezéseket. Pedig ezek a kifejezések mást és mást takarnak. A Magyar néprajzi lexikon sem nyújt a kérdésben eligazítást, hiszen a felsorolt kifejezések közül csak a néprajzi szoba kapott külön címszót: Néprajzi szobák: eredeti néprajzi, népművészeti tárgyakkal intérieurként, a paraszti hagyományoknak megfelelően berendezett kiállító helyiségek. Kialakításának gyakorlata az 1878-as párizsi világkiállításra nyúlik vissza. Míg addig a kiállításokon csak teljes házak bemutatásával kísérleteztek, ekkor állítottak be a kiállításba teljes parasztszobákat, részben olyat, amelybe a látogató be is léphetett [...] A néprajzi szobák berendezésének elvei sokat változtak az évtizedek folyamán. Míg a korábbiakban egy-egy berendezés összeállításánál nem voltak figyelemmel a létrehozandó együttes tudományos hitelességére, a mai elvek szerint a néprajzi szobák berendezésében csak azonos korszakra, azonos társadalmi rétegre, csoportra jellemző és csak meghatározott helyről származó tárgyakat lehet együttesként kiállítani. Gondosan kell ügyelni arra is, hogy az eredeti használatnak megfelelően kapjanak helyet a tárgyak, s csak annyi legyen, amennyit valaha egy-egy háztartásban, lakásban elhelyeztek és használtak... " (Filep Antal - K. Csilléry Klára: Magyar néprajzi lexikon 4, 13-14) Eredendően a néprajzi múzeumok kiállításain berendezett szobabelsőket jelezte a kifejezés, s csak újabban tevődött át a népi műemlék épületekben megvalósított kiállítások jelölésére is. Értelmezésem szerint azonban ezekben az esetekben sem az egész objektumot fedi a kifejezés, hanem annak csak egy részét, a szobát, illetve a lakásbelsőt. így tájainkon nem túl sokat tudunk vele kezdeni (részben tán a komáromi Duna Menti Múzeum „martosi szobájára” illik a néprajzi szoba kifejezés). Hogy a helybeliek miként nevezik, az sem jelent fogódzót számunkra, hiszen általában, jellegétől függetlenül tájháznak s még gyakrabban falumúzeumnak. vagy egyszerűen csak múzeumnak mondják. Az áttekinthetőség kedvéért három kategória megkülönböztetését javaslom: 1. Tájház: olyan, műemlék jellegű épületben berendezett kiállítás, amely helyben, az adott település, térség lakáskultúráját reprezentálja. 2. Néprajzi kiállítás: nem műemlék épületben megvalósított néprajzi-honismereti kiállítás, amely valamilyen koncepció alapján az adott település, a szűkebb-tágabb térség valamely jellegzetességét mutatja be (pl. egy kovácsműhely, helyi mesterségek bemutatása, de lehet szobabelső is, ha nem eredeti környezetében, nem parasztházban van elhelyezve). 3. Néprajzi gyűjtemény: a néprajzi tárgyaknak (ha korlátozottan is) a nagyközönség számára is nyitott, ám mindenféle koncepció nélküli felhalmozása, esetleg laza csoportosítása. Ide sorolom a különféle emlékszobák néprajzi anyagát, az egyes iskolák hagyományőrző „sarkait” stb. is.
