Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
44 II. Kutatástörténet Városi Múzeum tájékáról sem számolhatunk be. Az 1920-as években a losonci kézművesek, iparosok tárgyi emlékeinek az összegyűjtésére került sor. A gyűjteményt a helyi Ipartestület székházában őrizték, miközben hivatalosan a múzeum még nem létezett. Ezzel párhuzamosan a Matica slovenská Nógrád északi, szlováklakta térségében végzett tárgyi gyűjtést. A második világháború alatt, után azonban mindkét gyűjtemény elpusztult, illetve elkallódott (Puntigán 2002, 20). Eredményesebb volt - bár túl sok adatunk erről sincs - a lévai lokálpatriótáknak a 19. század nyolcvanas éveitől kezdődő buzgólkodása. Mivel ekkor a megyei múzeumot Aranyosmaróton hozták létre, a lévai kezdeményezések kudarcba fulladtak. Végül is 1927-ben sikerült megalapítani a lévai székhelyű Barsi Múzeumot. Az intézmény alapjait tulajdonképpen Nécsey István jeles lévai műgyűjtő gyűjteménye alapozta meg. E kollekcióban számos, elsősorban felső-barsi (tehát valószínűleg szlovák) néprajzi tárgy (főleg fafaragványok, mézeskalácsformák stb.) is volt. Nécsey magángyűjteményének néprajzi darabjait egyébként a helyi források szerint a múlt század végén Herman Ottó, Jankó János és Semayer Vilibald is megtekintette és nagyra értékelte. Asomorjai Csallóközi Múzeum megszületését két adottság is előmozdította. Az alapítással (1929) csaknem egy időben jelent meg a Csallóközi Múzeum című karcsú kötet, amelynek előszavában Jankó Zoltán, a helyi múzeumügy mecénása, a pozsonyi Uránia Tudományos Egyesület somorjai előadásaiból eredezteti a létesítmény felállításának a gondolatát: az egyesület ugyanis „fennállása óta rendszeresen tartott csallóközi tárgyú előadásaival arra törekedett, hogy egy létesítendő Csallóközi Múzeum részére a talajt előkészítse... A múzeum elsősorban Somorja város és az egykori Pozsony megyei Csallóköz történetének és természetrajzának szolgálatában fog állani, évkönyve és esetleg egyéb közleményei pedig Csallóköz monographiájának anyagát gyűjti össze” (Jankó 1928, 89-90). Az, hogy a somorjai Csallóközi Múzeum hatáskörét lényegében a Felső-Csallóközre korlátozta, földrajzilag is indokolható, ám nyilván közrejátszott ebben az is, hogy a komáromi múzeummal - hallgatólagosan vagy megegyezés alapján? - így osztották föl egymás között a tájegységet. Zellinger Ernő, a későbbi Csallóközi Múzeum egyik alapító tagja mindenesetre már 1926-ban levéllel fordult Alapy Gyulához, amelyben bejelentette a múzeumalapítási szándékot, és szakmai-módszertani támogatást kért tőle. E levélből az is kiderül, hogy a somorjaiak kapcsolatban voltak a Pozsonyi Városi Múzeum munkatársaival is, akik közül tanácsaival Faust Ovidius segítette a munkájukat. A döntőbb, „gyakorlatiasabb” ösztönzést azonban a komáromi Magyar mezőgazdasági, ipari és népviseleti kiállítás jelentette, amely 1927. augusztus 14-21-e között zajlott, s ahol a csallóközi halászélet bemutatását Khín Antal somorjai tanár, néprajzi gyűjtő vállalta el. A két helyiségben eredeti tárgyak, modellek, valamint rajzok és festmények (Prohászka István alkotásai) segítségével oldotta meg feladatát, tehát amikor nagyjából egy esztendő múlva átvette a somorjai városházán a múzeum számára kiutalt helyiségeket (ő lett az intézmény igazgatója), már egy jó kiindulási alapnak számító gyűjtemény állt a rendelkezésére. A múzeum, fennállása nem túl hosszú ideje alatt, a tervekkel ellentétben további évkönyvet vagy más önálló kiadványt nem jelentetett meg, így működéséről elsősorban a Csallóközi Hírlap és a Somorja és Vidéke című helyi lapok híranyaga alapján alkothatunk bizonyos képet. Egész fennállását az állandó pénz- és helyhiány jellemezte, a gyűjteményt általában adományok révén gyarapította. Ezek döntő hányadát a régészeti, numizmatikai és iparművészeti tárgyak alkották, s csak kisebb mértékben volt képviselve a néprajzi anyag (jelentősebb lehetett az ún. ősfoglalkozásokat, főleg a hagyományos halászatot és az aranymosást reprezentáló tárgyegyüttese). A múzeum lelke, mindenese s egyben talán egyetlen aktív munkatársa Khín Antal volt, bár külső munkatársakat is igyeke
